Mintegy legtökéletesebb nemzeti kisebbségben, az alávetettség öntudatával és a győzelemképesség értéktöbbletével szól a pillanatnyi magyar kormányzati kommunikáció. A nemzeti pufókrácia érthető diadalt ül, hisz résztémakörökben is, egypárti rendszerpolitikai alapelvekben is sikerre viheti a „veszélyeztetett kisebbség” jelképtárának minden harsány elemét… A Nagy Nyugattal vállalunk konfrontációt, a Nagy Kelethez keresünk kapcsolatokat – de az autokrácia hagyománykészletét Velük is elfogadtatva, megbecsülésre ajánlva…, a minden Góliátokat csellel és leleménnyel legyőzni képes Dávidok vagyunk mi most.

Lássuk, nézzük ezt (mondjuk) kívülről: egész Európányi ember egyezkedik arról, hogy valamiféle egybesült államokat kreáljon, összehangolja a vezetést, a költségvetést, a tehervállalást, a munkaerőt, a piacokat, a szívességeket és segélyeket, közös kasszát és egyéni részesedést, mindenki egyezkedési jogát mindenkivel, többségét a kisebbséggel, kisebbségekét a többséggel. De mi nem, mi mindenkinél sajátlagosabb regionalizmust hirdetünk meg. Amikor Victor Hugo 1849. augusztusában, talán az első nagy nemzetközi békekongresszuson pártoló hangon szólt a valamennyi térségi nép és kormányzat lehetséges harmóniájáról, talán nem véletlenül volt példatárának része az Amerikai Egyesült Államok szövetségesi rendszere. Jókora, romantikus íróhoz sem méltatlan pátosszal dicsőítette ezt, mint lehetőséget, éppenséggel szemben is a tájainkat totálisan megbontó háborúkkal, népfelség-elvekkel, diszharmóniákkal és nemzeti hübriszt sokra tartó uralkodókkal, a hadvezérpolitikai fenséget bőszen elvitató írói merészséggel, cselekkel és merényekkel, melyek belülről bomlasztották a nemzeti lelkeket, s kívülről meg folytonosan tépázták egymás nemzetképességét, nemzetméltóságát, nemzeti nagyságát is. Napra nap jő, időre idő, háborúra háború…, mígnem ezek legerősebbikét követően többekben fölébredt a kontraszt érzete, a „lehetne ezt máshogyan is…” ábrándja.

Lett aztán más is, acélközösség meg unionizációs normarend, majd lett rendszermodell-változás is, lett újnemzeti burzsoáziák és visszaprivatizálódások hosszas korszaka is. Most pedig ideje van a kicsinységek összefogásának olykor, de többször és többféle módon az európai többségekkel szembeni térnyerés létjogának még gyakrabban. Ebbe (is) illeszkedik a magyarországi magyar pozíció, mely térségiségre hivatkozik, ha önállóságot remél kikövetelni általa, V4-es társulási szövetségére utal, ha ellenoldali pólust hozhat létre, vagy ha ennek nevében követelhet – de teljesítés nélkül; ha kizárhat másokat – de elvárva az elkülönülés politikájának közösségi finanszírozását; ha óvást emelhet vagy leszavazhat közös kötelezettségeket elváró kommunitárius feladatrendszert és működési elveket – de elvárva a közösségességből reá jutó előnyök maximális szolgáltatását ugyanakkor.

Párhuzamosan (befelé ugyanis) mindeközben letolja mindazokat, akik kisebbségek, kisebbségek nevében fellépők, kisebbségeket képviselnek, védenek, jelképeznek, hangot adnak, körvonalaznak vagy követelnek. A saját kisebbségeinkkel szemben a nagynemzeti többség kell mérvadó legyen, hisz micsoda dolog, hogy itten kívülről rángatják koronázási palástunk alsó széleit olyanok, akik csupán jelezni kívánják, hogy letapostuk a méltóságukat, vegzáljuk a szervezetüket, elvitatjuk a létezésük jogát, mert hisz „csak” civilek, csak másként-gondolkodók, csak véleményezők, csak jogkövetelők, csak jogegyenlőséget elvárók. Sőt, már csak azért is szükségessé válik nemzetbiztonsági kockázatként kezelni őket, mert valami gyalázatos következetességgel olyasmit óhajtanak, amit mi magunknak óhajtottunk eddig, s ezáltal az ő óhajuk már okafogyottá is vált, de ezt belátni nem hajlamosak…

Másképp szólva: semmiféle kisebbség semmiféle követelődzését nem vagyunk hajlandók akceptálni, de európai néppárti vagy nemzetközi sajtókritikai felületeken a magunk kicsinységéből egyre komolyabban világpolitikai kihívást próbálunk gyártani. Ide semmiféle migráncs be ne tegye a piszkos patáját…, de a magunk elüldözte útrakelők európai befogadását szükséges ajándéknak és érdekvédelmi témának aposztrofáljuk. Jövevények voltunk egykor önnön sikeres nemzetképünk szerint is, jövevények sodródtak ezer éven át a mi medencékben pancsikolni, de ide senki más ne hozza lábszagát, menjék békével csak egyenest azok nyakába, akik kopogtatására kinyitják kapuikat. Elvégre így vagyunk Európát védők is, jó keresztények is, megbízható partnerek és várkatonaság is, alkalmilag persze mindazokat készséggel beengedők, akik megfizetik a kapupénzt. De hogy itt másunnan kiebrugdalt vagy vállalkozni merész, életkockáztatással is megoldást keresők tucatjai tóduljanak be, azt aztán már nem! Ha mi engedjük be őket – tízezrével – viszont a jattot is mi kapjuk, na az már fair üzlet.

Ráadásul alapszinten senkit sem zavar, hogy a kormányzati elitizálódás, túltengő bürokratizálódás, megengedő és bűnbocsánatos nemzeti vagyonfelhalmozás kisebbségi stratégiáját valamiféle nemzeti együttműködésnek is mondjuk, hisz aki nem működik együtt, annak nincs is, s akinek nincs is, az annyit is ér. Ezúton lesz a kisebbség nimbuszából totális többség, a kisajátítás új stratégiáiból nemzeti érdek, az eladósodás új piacából magánvagyon és közteherviselési költségterv, a mensevikek és bolsevikok széthúzásából ismét az a pártelit, melynek sikerességére már láttunk példát. Na, hát így jár, aki képes tanulni a történelem jelentéstárából, sikertörténeteiből, a korakapitalizmus felhalmozó korszakának politikai pionírjait is megtestesítve. Korunk hőse a kisebbségi. Főképp, ha hatalmi magaslaton ül, ha pénzt nyel el és oszt szét, ha szavazatokat vásárol vagy híveket állít sorba fáért, állampolgárságért, támogatásért, nyugdíj-prémiumért, a relatív többséghez tartozás vakreményéért. Kicsi a bors, de mindig erős. S aki ezt nem tudja…, majd tapasztalja. Nevezzük talán…, addig is…, borsászati szaktudománynak, államtitkárral és új palotával, autóparkkal és biztonsági őrökkel, kíber-szakértőkkel és banktámogatással.

Na, lássátok…, ilyen az, amikor győz a kisebbség. Hát tanuljatok…! Vagy csatlakozzatok. (De ne ám túl sokan, mert akkor épp kisebbségünk lesz többségivé, s a bolsevizmusunkat már sokkal nehezebb lesz lemosnunk a presztízsünkről…!)

Világ legkisebb kisebbségei, egyesüljetek! Nagynemzeti összerő csakis így válhat belőlünk. Enélkül meg még a kisebbségi vakremény sem lehet sikeres…!

--------------

/Jjja, csak lábjegyzet: nem, ez nem Románia, nem Tasmánia, nem Verhovina, nem Myanmar, csak talán valamely rozsdafarkú madarak országa valamely sinistra-körzetben…/