A képviselőházban hamarosan ismét napirendre kerül Kerekes Károlynak az a tervezete, amely megoldaná a nyugdíjtörvényben lévő méltánytalanságokat. Az RMDSZ-es képviselőt a jogszabály elfogadásának esélyeiről kérdeztük.

Mi lett a sorsa annak a törvénytervezetnek, amellyel a nyugdíjazási méltánytalanságokat szerették volna megszüntetni?

Az új nyugdíjtörvény, amelyik 2011. január elesejétől lépett hatályba, néhány méltánytalanságot okozott. Megszüntette például a korábbi nyugdítörvény azon átmeneti rendelkezését, amely szerint a 2001. április elseje előtt az egyes munkacsoportban dolgozók egy része, akiket azután a volt kettes munkacsoportba soroltak, nyugdíjazásuknál továbbra is abban a kedvezményben részesült, amelyre jogosult volt a 2001. április elseje előtti, az egyes munkacsoportban ledolgozott ideje szerint. Hangsúlyozom: ez egy átmeneti rendelkezése volt a régi nyugdíjtörvénynek. Ez a kategória az új nyugdíjtörvény érvénybe lépése után joggal sérelmezi a lefokozást, a korkedvezményes nyugdíjjogosultságának csorbítását, és ezrével tiltakoznak e jogsérelem miatt. Ezt a nem kívánt helyzetet már idejében jeleztem, még akkor, amikor a parlament elfogadta az új nyugdíjtörvényt. Többek között ez az igazságtalanság volt az egyik oka annak, hogy nem szavaztam meg a törvényt. Aztán 2011 májusában be is nyújtottam a törvénytervezetet a nyugdíjtörvény módosítására, de elég hosszú idő tel el, amíg tavaly októberben a képviselőház végre napirendre tűzte, miután a tervezetet előzetesen a szenátus már elfogadta. Jöttek a választások, és emiatt újra elnapolták a tervezet érdembeli vitáját, elfogadását a képviselőházban. Most, az új parlamenti ciklusban, tekintettel arra, hogy a kezdeményező, vagyis jómagam továbbra is jelen vagyok a parlamentben, ismét napirendre tűzték, de a munkaügyi bizottság kormánypárti elnöke kérte a terevezet visszaküldését a bizottságába.

Mivel indokolta ezt a bizottsági elnök ezt a kérését?

Semmivel sem indokolta a kérését, csupán annyit jegyzett meg, hogy ez egy jó kezdeményezés. Persze a parlamenti többség megszavazta a törvénytervezet visszaküldését annak ellenére, hogy mi tiltakoztunk ez ellen. Nehezen érthető a kormánypártiak magatartása, hiszen a választási kampányban, és ezt mindenki tudja, ugyanők többek közt ennek a problémának a megoldásával kampányoltak, megígérték e méltánytalanság sürgős megszüntetését. Az RMDSZ parlamenti csoportja és jómagam százával kapjuk a biztató és sürgető leveleket az ország minden részéből, túlnyomó többségében románlakta területekről. Ezt azért szeretném hangsúlyozni, nehogy azt higgye valaki, hogy speciális magyar kérdésről van szó. Hanem olyan kérdés, amely többséget, kisebbséget, egyaránt érint. A visszaküldést követő két hét után, tehát rövidesen újra napirendre kerül a tervezet a pélnumban, vagyis ezen a héten, és akkor, remélem, már jobb híreket mondhatok.

Számít-e a kormánypártok támogatására is?

Amikor az ügyrendnek megfelelően ismertettem törvénytervezetemet a plénum előtt, elvártam volna, hogy a kormánypárti képviselők kijöjjenek a mikrofonhoz és teljes erőbedobással támogassák. Vagyis miután a parlamenti választások előestéjén, a kampányban többször is hangoztatták, hogy ezt a kérdést meg kell oldani, nagyon reméltem, most is elmondják, hogy ez törvényjavaslat nagyszerű, és azonnal megszavazzuk. Meglepett az, hogy a bizottság elnöke visszakérte a törvénytervezetet a munkaügyi bizottságba. Ezen a törvénytervezeten, szerintem leglábbis, nincs mit módosítani. A törvénytervezet végső formájának a kialakításában maga a miniszterasszony is résztvett a múlt év őszén.

És mit lehet tenni akkor, ha a kormányzó többség most másképp dönt: húzza, halasztja, vagy nem fogadja el?

Én azt hiszem, hogy meg fogja megszavazni ezt a törvénytervezetet, hiszen végig ezzel kampányolt. Óriási a nyomás, több ezren érintettek ebben az ügyben. Ezt a kérdést meg kell oldani, rövidesen. Naponta érkeznek hozzám levelek, ami egyértelműen azt bizonyítja, hogy nagyon sok embert érint és nagy a várakozás. Tehát ezt az ügyet nem kerülheti meg a kormány, előbb-utóbb rendeznie kell. Szerintem időhúzás szempontjából kérték vissza a tervezetet a szakbizottságba, de előbb-utóbb plénum elé kell kerülnie.

Mi történik, ha nincs pénz az államkasszában az ügy rendezéséhez?

Fennállhat ez a kérdés is, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a Nemzetközi Valuta Alap szorításában vagyunk, állandóan alkudozni kell a Nemzetközi Valuta Alappal a költségvetési kiadásokat illetően. Mert kétségkívül ezrével vannak, akik korábban mennek el nyugdíjba, mivel jogosultak rá, és több pénzt kell szerezni a nyugdíjalapba. De a méltánytalanságot minden áron, mindenféleképpen meg kell szüntetni, mert az társadalmi feszültséget okoz.

A törvénytervezet elfogadása mit hoz a nyugdíjas számára?

Az érintett szempontjából nem mindegy, hogy hány évvel hamarabb megy nyugdíjba. Mert ha az egyes munkacsoport esetében előírt korkedvezmény, ami tegyük fel, tizanhat év régiségnél nyolc év, a lefokozott esetben, ahogy most van, tehát a kettes munkacsoport szintjén mindössze három és fél év. Nagy a különbség, ugye?

Milyen további törvénykezdeményezésekkel készül?

Mielőtt törvénytervezeteket nyújtunk be, valóban mérlegelnünk kell az ország gazdasági—pénzügyi helyzetét, és a politikait is. Mert újra szóba lehetne hozni az orvos és páciens viszonyában a nyelvhasználatot, aminek a törvény általi szabályozását jómagam kezdeményeztem öt évvel ezelőtt, aztán elfektették. Csakhogy a mostani kontextusban, ami a szimbólumok körül kialakult, nem tanácsos benyújtani ilyen tervezetet, de majd ha elcsitulnak a kedélyek, újból elővesszük.

Konkrétan ez a tervezet miről szólna?

Alapvető emberi jog, hogy betegsége esetén az orvossal és az egészségügyi személyzettel anyanyelvén kommunikáljon. Ez azt jelenti, hogy az orvosnak, az egészségügyi személyzetnek ismernie kell a beteg anyanyelvét. Mert amikor a beteg olyan állapotban van, hogy alig jut lélegzethez, de el kell mondani az orvosnak, hogy mi baja van, akkor nem áll neki szótározni. Az orvos pedig a kórisméhez a beteggel való beszélgetés során tudhat meg sokmindent. Az orvosnak néha nagyon gyorsan kell tájékozódnia, hogy egyáltalán megmenthesse a beteg életét. Ezért olyan fontos a kommunikáció. Ez nem nemzetiségi kérdés. Nem azt mondom, hogy a kórházban mindenki magyar legyen a személyzetből, de legyen ott olyan is, aki tud magyarul; tehát magyarlakta vidéken legyen olyan orvos és ápoló, aki ismeri a a beteg nyelvét.