Orbán: ne induljatok útnak, veszélybe sodorjátok magatokat


-A A+

Orbán Viktor magyar miniszterelnök arra kért péntek este mindenkit, hogy tegyen eleget a hatóságok kéréseinek, ne induljon útnak el egyedül, mert a havazás által legsúlyosabban érintett területeken "a türelem a biztonság garanciája, a türelmetlenség veszélybe sodorja" az embereket.orban

A magyar kormányfő pénteken este a rendőrség Teve utcai igazgatási központjában tájékozódott a mentési munkálatokról és a pillanatnyi helyzetről. Közölte, eddig két ember halt meg a havazás következtében történt tömegkarambolban, jelenleg egy ember van életveszélyben, aki egy elakadt mentőben vesztegel. Jelezte, a Terrorelhárítási Központ egységei már úton vannak, hogy kimentsék a tüdőtranszplantáción átesett beteget.

Elmondta, még 155 embert és 285 járművet nem sikerült kimenteni a hó fogásából. A védekezési munkák során egyetlen megfagyott vagy kihűlt embert sem találtak.

Tájékoztatása szerint a helyzet az M1-es autópályán Bábolna környékén a legsúlyosabb, ahol megszakításokkal 12 kilométeres a hófal, és a nagy szél miatt a helikopterek bevetése is nehézséget okoz.

Elmondta azt is: a szolgáltatók tájékoztatása szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében várhatóan csak szombaton reggel tudják megkezdeni az áram visszakapcsolását, így a péntek éjszakát is "egymást segítve kell átvészelnie az embereknek".

A kormányfő megköszönte az osztrákok segítségét, akik nyugat felől már megkezdték az M1-es autópálya megtisztítását.

Összegzése szerint az elmúlt két nap a védekezési és mentési munkálatokhoz 8048 rendőrt és a katasztrófavédelem 1140 munkatársát mozgósították, a hivatásos segítők száma pedig a katonákkal együtt mintegy 10 ezerre tehető.lanctalpas

Arról is beszámolt, hogy jelenleg 227 "túlélőhely" van nyitva az országban. Tájékoztatása szerint eddig 12 006 embert mentettek ki és helyeztek biztonságba.

A kormányfő azt is mondta, tudja, hogy a kialakult helyzet miatt sokan fáradtak és ingerültek, mégis arra kér mindenkit, illetve azokat, akik még bajban vannak, tartsanak ki, mert "gőzerővel" dolgoznak azon, hogy kimentsék őket.

A miniszterelnök az eddigi védekezési munka megszervezéséért köszönetet mondott Pintér Sándor belügyminiszternek és Bakondi Györgynek, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetőjének.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X