Hetes erősségű földrengés volt Indonéziában, sok a halott
Cunamiriasztást adtak ki vasárnap Indonézia Lombok és Bali szigetein, miután hetes erősségű földrengés rázta meg a térséget, aminek következtében legkevesebb 91-en meghaltak. A riasztás később visszavonták, csak rövid ideig volt érvényben.
Az amerikai földtani intézet (USGS) közlése szerint a földmozgás epicentruma a Lombok sziget északi partvidékén fekvő Loloan várostól 2 kilométerre keleti irányban, fészke pedig 10,5 kilométeres mélységben volt. Az indonéziai katasztrófavédelem jelentése szerint 15 kilométeres mélységben rengett a föld.
A helyi katasztrófavédelem vezetője közép-európai idő szerint a kora esti órákban közölte: legalább 39 ember életét vesztette és több tucatnyian megsérültek a földrengés következtében.
A földrengés pánikot váltott ki a két szigeten nyaraló turisták és a helyi lakosok körében. Beszámolók szerint Balin több másodpercig érezhető volt a földmozgás, míg Lombokon mintegy fél percig volt érezhető a rengés, amelynek hatására az emberek kirohantak az utcára. Mindkét szigeten károk keletkeztek otthonokban, számos régi épület megrongálódott Lombok legnagyobb városában, Mataramban.
Indonéziai tisztviselők a szökőárriadó visszavonásával egy időben tudatták azt is, hogy a repülőterek a két szigeten a rendes kerékvágásban működnek, a földrengés nem okozott bennük jelentős károkat.
Lombok szigetét legutóbb egy hete rázta meg egy 6,4-es erősségű földrengés, aminek következtében 14 ember meghalt, 160 megsérült, és több ezer ház dőlt össze.
- 34937 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34939 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34939 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34942 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34942 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni