Iskolai mészárlásra képezhettek ki egy gyereket az USA-ban


-A A+

Iskolai mészárlásra képezhették ki az új-mexikói nyomortanyán fogva tartott gyerekek legalább egyikét, akinek tűzfegyverek használatát is megtanították – derült ki egy, az Egyesült Államok délnyugati részén található állam ügyészsége által összeállított dokumentumból.

Az információt az egyik gyermek ideiglenes gondozója hozta a hatóságok tudomására – tudta meg a helyi média szerdán. Eközben a hatóságok megtalálták annak a hároméves gyermeknek a maradványait, aki miatt a nyomozást hónapokkal korábban elindították. Az epilepsziás, szellemileg és fejlődésben visszamaradott Abdul-Ghanit apja, a 39 éves Siraj Wahhaj rabolta el. A kisfiú anyja elmondta a hatóságoknak, hogy a férfi ördögűzést akart végrehajtani a gyermeken, akinek egészségügyi problémáit egy démon művének tartotta.

Jerry Hogrefe taosi serif augusztus 2-án házkutatást rendelt el Siraj Wahhaj feltételezett rejtekhelyén, a vidéki Amaliában. A gumiabroncsokkal és földfallal elkerített, lakókocsiszerű rozoga viskóban rajta kívül egy másik férfi, Lucas Morten bujkált. A hatóságok azt feltételezték, hogy a két férfi szélsőséges muszlim nézeteket vall, és sok fegyverük van. A házkutatás elrendelésére egy üzenet szolgáltatott alapot, amelyben azt írták: éheznek, ételre és vízre van szükségük – mondta el Hogrefe.

Augusztus 3-a reggelén több mint tíz rendőrtiszt megindította a razziát a földbe ásott, vezetékes víz, csatorna és áram nélküli nyomortanya ellen, ahol két, gépkarabéllyal felfegyverzett férfit, három nőt és tizenegy, egy és 15 év közötti gyereket találtak. A helyi rendőrség szerint a cipőt nem viselő, piszkos rongyokba burkolt emberek leginkább harmadik világbeli menekültekhez hasonlítottak. Wahhajot gyermekrablás, Mortent pedig szökevény rejtegetése miatt tartóztatták le. A három nőt – akik vélhetőleg a gyermekek anyjai – előzetes letartóztatásba helyezték, kihallgatták, majd szabadon engedték őket.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X