A fehér fajvédők tüntetésére készülnek nagy erőkkel Washingtonban


-A A+

Az amerikai fővárosban, Washingtonban nagy a készültség a fehér fajgyűlölők hétvégi demonstrációja előtt.

A demonstrációt a tavaly augusztus 11-én a virginiai Charlottesville városában kitört zavargások évfordulóján tartják. A rendfenntartó erők mintegy 400 tüntetőre és másfélezer ellentüntetőre számítanak.

Peter Newsham, a washingtoni rendőrség vezetője az NBC televízió péntek esti regionális híradójában elmondta: a megmozdulás ugyan vasárnap lesz, de a fővárosban már szombaton megerősítik a rendőri jelenlétet, a belvárosban és a Fehér Ház környékén, ahol a tüntetéseket tartják. Szombat délutántól lezárnak utcákat, a környéken sok üzlet és étterem zárva tart, vasárnap pedig a rendőrök vigyáznak arra, hogy az erőszakba fulladó összetűzések elkerülésére a tüntetők és az ellentüntetők egymástól elkülönítve demonstráljanak.

Péntek este a főváros önkormányzatának tisztségviselői és vallási vezetők közös rendezvényt tartottak a békességet és egymás elfogadásának fontosságát hangsúlyozva, és egyúttal bejelentették, hogy szombaton és vasárnap a washingtoni templomok és imaházak jó része nyitott kapukkal várja az elmélkedni vágyókat.

Muriel Bowser, a főváros demokrata párti polgármestere pénteken este elmondta: „Olyan emberek jönnek városunkba, akiknek egyetlen célja a gyűlöletkeltés. Ennek tavaly sem volt értelme, és most sincs értelme. Miközben hajthatatlanul ellenezzük mindazt, amit itt hallani fogunk, tudjuk, hogy a mi felelősségünk az alkotmányban garantált szólásszabadság biztosítása és a washingtoniak és városunk megóvása”.

A virginiai Charlottesville városában is megemlékeznek a tavalyi véres összecsapásokról, amelyek egy halálos áldozatot is követeltek. Ralph Northam, Virginia állam demokrata párti kormányzója szükségállapotot hirdetett Charlottesville városában, ahol a fehér fajvédőknek nem engedélyeztek semmiféle tüntetést.

A virginiai egyetemi városban tavaly az amerikai polgárháború (1860-1865) egyik alakja – a déli, konföderációs csapatok vezetője, Lee tábornok – szobrának eltávolítása ellen tüntettek. A tüntetésen megjelentek a fehér fajvédők, majd a baloldali jogvédők is. Az összecsapások véres utcai harcokká fajultak, és egy fiatal nő meghalt.








EZT OLVASTA MÁR?

X