Trópusi vihar csaphat le Hawaii-szigetekre


-A A+

Ötös erősségűre nőtt a Lane hurrikán, amely csütörtökön érheti el Hawaiit és egészen szombatig tombolhat a térségben – közölte az amerikai hurrikánközpont (NHC) helyi idő szerint kedden.

A Lane ezzel elérte a Saffir-Simpson hurrikánskála csúcsát, ami azt jelenti, hogy katasztrofális pusztítás kísérheti útját. A trópusi vihar középpontja jelenleg Kailuától 605, Honolulutól pedig 860 kilométerre található, és óránként 15 kilométert tesz meg északnyugati irányba.

A szigetcsoport lakosságának mielőbb fel kell készülnie a trópusi viharra, amelyet áradások és akár óránkénti 260 kilométeres széllökések kísérhetnek – tette hozzá a központ. Az NHC szerint előfordulhat, hogy a Lane ereje kissé gyengül a következő 48 órában, de ez semmit sem von le veszélyességéből. A hurrikán először valószínűleg a nagy szigeten söpör majd végig, ezt követően Maui, Lanai és Moloka’i irányába vonul tovább. ”A vihar eddig nyugati irányban haladt, de arra számítunk, hogy szerdán északnyugatra fordul” – mondta el Gavin Shigesato meteorológus. ”Nem tudjuk pontosan kiszámítani a Lane útját, és egyelőre túl korai lenne megmondani, hogy melyik szigeteken várható pusztítás” – tette hozzá.

A hurrikánközpont szerint a Lane nyomában helyenként akár 510 milliméter csapadék is hullhat, ami hirtelen áradásokhoz és földcsuszamlásokhoz vezethet. A várható pusztítás hetekre lakhatatlanná tehet egyes területeket. A hawaii hatóságok felszólították a lakosságot, hogy készüljenek fel otthonaik elhagyására.

Két hétre elegendő készletet kell felhalmozni

Hawaii kormányzója kedden azt mondta: még sohasem látott ilyen drámai változásokat az előrejelzésben, mint a Lane hurrikánnál. ”Felszólítom a lakosokat és a látogatókat, hogy jelentős hatásra készüljenek fel” – írta David Ige a Facebook és a Twitter közösségi oldalakon.

Az Oahau szigetén található Honolulu polgármestere arra kérte a lakosokat, hogy két hétre elegendő készleteket halmozzanak fel, valamint tartsák a kapcsolatot a szomszédokkal és a barátokkal – mondta Kirk Caldwell. Hawaiin szerdától péntekig áradásriadó van érvényben. A nagy szigeten és Mauin is bezárták az iskolákat, és töröltek minden délutáni oktatási tevékenységet.

Hawaii lakossága még nem heverte ki teljesen a Kilauea vulkán pusztítását, amely három hónapig ontotta magából a lávát. A vulkánkitörés ezreket kényszerített menekülésre, és a láva több száz közeli épületet semmisített meg.







EZT OLVASTA MÁR?

X