Kivégeztetne öt emberi jogi aktivistát Szaúd-Arábia


-A A+

Az aktivisták ügyét egy titkos terrorellenes bíróság tárgyalja. Az ügyészség halálbüntetést kért rájuk.

Az ügyre a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet hívta fel a figyelmet. A vádlottak egyike Iszraa al-Gomgam; ő lehet az első nő, akire halálbüntetés várhat jogvédő tevékenységéért. A többi között tüntetésre való felbujtással vádolják.

"A kivégzés ténye önmagában visszataszító, de az még gyalázatosabb, hogy olyan – Iszra al-Gomgamhoz hasonló – aktivistákat kívánnak halálra ítélni, akiket még erőszakos magatartással sem lehet vádolni" – mondta Sarah Leah Whitson, a HRW közel-keleti részlegének vezetője.

Szaúdi kormányzati források egyelőre nem kommentálták az értesülést. Korábban a közösségi médiában az a hír kapott szárnyra, hogy az aktivistákat már ki is végezték, ezt azonban az illetékesek cáfolták.

Gomgam a síita közösség tagja, aki jelentéseket írt a 2011-es tüntetéshullámról a szunnita iszlám konzervatív ágát követő Szaúd-Arábia Keleti tartományában. Az aktivistát 2015 decemberében vették őrizetbe otthonában, férjével együtt. A királyság síita közösségének nagy része az olajban gazdag Keleti tartományban él. A kisebbség tagjai többször panaszkodtak arra, hogy hátrányos megkülönböztetés éri őket vallásuk, az oktatás és a munkavállalás terén. A rijádi kormány ezt tagadja.

Jogvédők szerint a szaúdi hatóságok többször végeztek ki síita aktivistákat politikai érdekből. Rijád szerint térségbeli vetélytársa, a síita Irán szítja a tüntetéseket kisebbsége körében.

Szaúd-Arábia abszolút monarchia, ahol a politikai pártok és a tüntetések is be vannak tiltva. A közel-keleti ország szigorú arculata az utóbbi hónapokban lassan változni látszik, főleg Mohammed bin Szalmánnak, a befolyásos és fiatal koronahercegnek köszönhetően. Ugyanakkor a lassú reformok ellenére tavaly is másként gondolkodók, vallástudósok, értelmiségiek és aktivisták tucatjait tartóztatták le; köztük olyan nőket, akik azért kampányoltak, hogy ők is vezethessenek autót.







EZT OLVASTA MÁR?

X