Észak-Korea leállította a nukleáris leszerelést


-A A+

Műholdfelvételekből ítélve Észak-Korea egy ideje már nem folytatja a Szohe rakétakísérleti telep leszerelését – közölte szerdán a baltimore-i Johns Hopkins Egyetemen működő 38North kutatóközpont.

A szervezet szerint a felvételekből arra lehet következtetni, hogy augusztus 3. óta nem folynak ott jelentős leszerelési munkálatok, a korábban leszerelt eszközök ott hevernek a telepen.

A kutatóintézet július 24-én közölte, hogy megkezdődött a telep központi létesítményeinek leszerelése, elbontanak egy hordozórakéta-összeállító, valamint egy, a folyékony üzemanyagú hajtóművek fejlesztésére használt építményt, amelyek feltehetően kulcsfontosságú szerepet játszottak az észak-koreai ballisztikus rakétaprogramban.

A Szohe, amely egyben űrközpont is, a kínai határ közelében, Phenjantól 200 kilométerre északnyugatra, a hatalmas jongbjoni atomlétesítménytől 70 kilométerre található. Két és fél évvel ezelőtt, 2016. február 7-én onnan bocsátottak fel egy – Phenjan állítása szerint – műholddal felszerelt űrhajót. A Nyugat szerint Phenjan valójában új ballisztikus interkontinentális rakétával hajtott végre kísérletet.

A telep leszerelése összhangban lenne azokkal a vállalásokkal, amelyeket Kim Dszong Un tett Donald Trump amerikai elnöknek a szingapúri találkozójuk idején. Kim akkor megerősítette, hogy támogatja "a Koreai-félsziget teljes nukleáris leszerelését". Az utóbbi időben egyre többen megkérdőjelezik, hogy Észak-Korea hajlandó-e eleget tenni az atomfegyverek leszerelésére vonatkozó amerikai követelésnek.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kedden közölte, hogy Kim Dzsong Un tavasszal hangoztatott szándékai ellenére országa folytatja a nukleáris tevékenységét, ami nagyon aggasztó. A NAÜ szerint a jongbjoni kísérleti reaktorban is folyik a 2015 decemberében megkezdett "működési ciklus".








EZT OLVASTA MÁR?

X