Rácsok mögött marad John Lennon gyilkosa
New York állam illetékes hatósága tizedszer is elutasította John Lennon gyilkosának, Mark David Chapmannek a kérelmét, hogy feltételesen szabadlábra helyezzék, így a 63 éves férfi rácsok mögött marad még legalább két évre.
Chapman szerdán jelent meg a kérelmet elbíráló bizottság előtt, de az AP amerikai hírügynökség csak péntekre virradóra értesült az elutasító döntésről.
A férfi 1980. december 8-án, manhattani lakása előtt lőtte agyon a Beatles egykori sztárját, aki akkor 40 éves volt. Chapman 1981-ben életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Legkorábban 20 év után kérhette a feltételes szabadlábra helyezést. A férfi jelenleg a New York állam nyugati részében fekvő Wende fegyházban raboskodik.
A bizottság mostani döntése szerint Chapman szabadlábra helyezése „összeegyeztethetetlen lenne a társadalom érdekeivel és biztonságával”, valamint „kisebbítené a bűncselekmény súlyosságát, ezzel aláásva a törvény iránti tiszteletet”. A testület szerint emellett fennáll a veszélye annak, hogy a börtönből való kikerülése esetén valaki bosszúból vagy népszerűségre vágyva árthat Chapmannek.
Szerdai meghallgatásakor politikusok és Lennon hívei egyaránt követelték Chapman rácsok mögött tartását a világhírű zenész New York-i Central Parkban lévő emlékhelyén.
- 33271 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33273 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33273 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33274 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33275 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33276 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni