Új videó jelent meg a szeptember 11-i terrortámadásokról


-A A+

Feljavított minőségben jelentette meg korábbi felvételeit a CBS munkatársa.

A szeptember 11-i amerikai terrortámadások utáni történéseket testközelből filmezte le Mark LaGanga, a CBS amerikai hírcsatorna munkatársa. A felvételeket most tette közzé feljavított videó- és hangminőséggel.

A felvételek megrázóak: látni rajtuk mindazt a pusztítást, félelmet, emberi veszteséget, káoszt, amik a támadásokat követték New Yorkban. Akkor még nem sokat lehetett tudni a történtekről, és ez kiderül abból is, ahogyan egy-egy emberrel szóba áll a CBS munkatársa.

Szeptember 11-én lesz 17 éve, hogy egy keddi napon az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorszervezet támadást intézett az Egyesült Államok ellen. New Yorkban helyi idő szerint 8 óra 46 perckor, majd 9 óra 3 perckor két eltérített utasszállító repülőgépet vezettek a Világkereskedelmi Központ (WTC) két ikertornyába. A tornyok 9 óra 59 perckor, illetve 10 óra 29 perckor leomlottak, a romok alatti tüzet csak december közepére sikerült teljesen eloltani.

Egy harmadik eltérített gép Washingtonban a védelmi minisztérium, a Pentagon épületére zuhant, lerombolva annak egy részét. Egy negyedik, szintén eltérített gép, amelynek a terroristák vélhetően egy másik washingtoni célpontot szemeltek ki, az utasok ellenállása miatt Pittsburgh közelében, Shanksville-nél zuhant le.








EZT OLVASTA MÁR?

X