Intézményesített mentést szeretne a Földközi-tengeren az új emberi jogi főbiztos


-A A+

Michelle Bachelet, az ENSZ új emberi jogi főbiztosa bejelentette az Emberi Jogi Tanácsban hétfőn elmondott szűzbeszédében: megfigyelőket küld Ausztriába és Olaszországba, hogy „ellenőrizzék a menekültek megfelelő védelmét”.

Felszólította az európai hatóságokat, hogy intézményesítsék a menekültek felkutatását és megmentését a Földközi-tengeren. A volt chilei elnök kifejezte aggodalmát amiatt, hogy az Egyesült Államokban még mindig nem engedtek vissza szüleihez ötszáz olyan gyereket, akit a határon választottak el tőlük, amikor a családok illegálisan akartak belépni az országba.

Bachelet felszólította Kínát, hogy engedje ENSZ-megfigyelők belépését az országba, mert „nagyon aggasztó” vádak merültek fel nagy átnevelőtáborok létezéséről, amelyekben a muzulmán ujgur kisebbség tagjait tartják fogva az északnyugaton található autonóm körzetükben.

A főtitkár ezenkívül a háromhetes ülésszakot megnyitó beszédében felszólította a jemeni háborúban részt vevő, szaúdi vezetésű katonai koalíciót, hogy tegye átláthatóbbá műveleti szabályait, és vonja felelősségre a civilek halálát is okozó légicsapások végrehajtóit.í








EZT OLVASTA MÁR?

X