Sógor: mélyen sérti a kisebbségi nyelven tanuló gyerekeket a miniszteri rendelet


-A A+

„Mélyen sérti a kisebbségi nyelven tanuló gyerekeket, azok szüleit és a jól felkészült oktatókat is a román nyelv oktatására vonatkozó miniszteri rendelet”​ – mondta Sógor Csaba hétfőn az Európai Parlament plénumában.

Az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő egyperces felszólalásban tette szóvá a strasbourgi plénumban az erdélyi magyar közvéleményt rendkívül felháborító rendelet témáját.

„A mai nap az iskolakezdés napja több tagállamban is. Romániában néhány nappal az iskolakezdés előtt született egy olyan miniszteri rendelet, amely jelentős változásokat okoz a kisebbségi nyelven tanuló elemi iskolás gyerekek számára: ezentúl az állam nyelvét nem a tanítójuktól, hanem felsőbb tagozatokon tanító, a kisgyerekek anyanyelvét egyes esetekben nem is ismerő szaktanároktól kell elsajátítaniuk” – ismertette a helyzetet az erdélyi képviselő.

Sógor Csaba elmondta, az már csak hab a tortán, hogy a rendelet életbe ültetése megfelelő számú munkaerő hiányában lehetetlen, de ezzel mindenféle szakmai vagy politikai egyeztetést mellőzve az oktatási miniszter teljesen ismeretlen és idegen helyzet elé állított többezer elemi iskolás kisgyereket.

„Amellett, hogy szakmaiatlan és rosszindulatú a döntés, mélyen sérti a kisebbségi nyelven tanuló gyerekeket, azok szüleit és a jól felkészült oktatókat is” – érvelt a képviselő, aki szerint ez a fajta döntéshozatali folyamat jellemző a román hatóságokra, amelyek nemhogy hatástanulmányt nem készítenek, de az érintettekkel való egyeztetést is mellőzik hasonló döntések meghozatalakor. Az erdélyi képviselő kifejtette: az egyetlen megoldás a rendelet visszavonása és az érintettektől való bocsánatkérés lehet.








EZT OLVASTA MÁR?

X