Nyílt levélben kérte számon Junckert Winkler Gyula és több EP-képviselő


-A A+

Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője csalódottságának adott hangot, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottságának elnöke évértékelő beszédében ezúttal sem említette az őshonos nemzeti kisebbségeket és nyelvi közösségeket, holott Európában ötven millióan tartoznak ezekhez a kisebbségekhez.

Ráadásul július 4-én több EP-képviselő intézett közösen parlamenti kérdést a Bizottság elnökéhez, amelyben azt kérték, hogy évértékelő beszédében szóljon az őshonos kisebbségekhez is. Az évértékelő beszédet követően Csáky Pál felvidéki magyar, Sógor Csaba és Winkler Gyula RMDSZ EP-képviselőként nyílt levélben fordultak Jean-Claude Junckerhez, az EB elnökéhez.

Júliusban ugyancsak ők kezdeményezték a parlamenti kérdést, amelyben rámutattak, hogy az unióban még mindig hátrányos megkülönböztetésben részesülnek az őshonos nemzeti kisebbségek, és az ötvenmilliós közösségnek arra van szüksége, hogy az évértékelőn egyértelmű, bátorító üzenetet kapjon.

„Reményeink szerint a Bizottság jövőképének kialakításakor találnak alkalmat, hogy az őshonos nemzeti és nyelvi kisebbségek felé is megfogalmazzanak egy üzenetet. Az őshonos nemzeti és nyelvi kisebbségek közösségeihez ötven millió európai polgár tartozik, kifejezetten nekik szóló üzenetet vártunk, egy olyan üzenetet, amely az ezeknek az uniós tagállamokban élő közösségeknek a jövőjükkel kapcsolatos aggodalmát enyhíti” – fogalmaznak most az EP-képviselők nyílt levelükben, amelyet csütörtökön küldtek el a Bizottság elnökének.

Hangsúlyozzák, Juncker elnök beszédével az utolsó remény is szertefoszlott, hogy a következő hónapokban a Bizottság elemezni fogja és megoldja a parlamenti kérdésben megfogalmazott problémákat. Az EP-képviselők aggodalmukról számolnak be, szerintük fennáll a veszélye, hogy az EU tovább bürokratizálódik, az uniós intézmények a polgároktól egyre távolabbi pályán mozognak, egyre kevesebb eséllyel, hogy megnyerik az európaiak, különösen a fiatalok bizalmát.

Vissza kell nyerni az európaiak bizalmát

„Az Európai Uniónak arra kell összpontosítania, hogy visszanyerje az európaiak bizalmát. Az EU zászlója új, pozitív érzelmeket kell hogy kialakítson, az EU-nak inspirálónak, reménykeltőnek kell lennie! Az őshonos, történelmi nemzeti kisebbségekhez és nyelvi közösségekhez tartozó ötven millió európai polgár hű Európához, hiszen nekik alapvető értékük a sokszínűség. Ugyanakkor ma, jobban, mint valaha, szükségük van arra, hogy az EU jutalmazza ezt a lojalitást, gondoskodva arról, hogy ezeknek a közösségeknek a jövője biztosított legyen tagállami és uniós szinten is” – áll a nyílt levélben.

Az EP-képviselők ugyanakkor elítélik, hogy az Európai Bizottság intézményrendszere sem erőforrást, sem szándékot mutat arra, hogy foglalkozzon azokkal a javaslatokkal, amelyeket a több mint egymillió aláírással támogatott Minority SafePack kisebbségvédelmi kezdeményezésben fogalmaztak meg. „Ezek a javaslatok az őshonos, történelmi nemzeti kisebbségek kulturális identitásának megőrzésére, az anyanyelvhasználati problémákra, az oktatáshoz való hozzáféréssel kapcsolatos gondokra vonatkoznak, a hátrányos megkülönböztetésre, amelyet az őshonos, történelmi nemzeti kisebbségek és nyelvi kisebbségek nap mint nap éreznek” – mutatnak rá az EB elnökének szóló nyílt levélben.

Az EP-képviselők arra is felhívják a figyelmet, hogy Közép- és Kelet-Európa stabilitása, a csatlakozásra váró balkáni országok stabilitása az őshonos, történelmi nemzeti kisebbségek és nyelvi kisebbségek problémáinak pozitív megoldásától függ. „A holnap Európai Uniója sokszínűségében egységes, a nemzetek, a nemzeti közösségek és a régiók Európai Uniójává kell válnia. Egy ilyen unióban a többség és az őshonos, történelmi nemzeti kisebbségek, nyelvi közösségek biztonságban érzik magukat és egyforma esélyük van egy biztosabb és jobb jövőt építésére” – összegeznek a nyílt levél aláírói.

2018. július 4-én Csáky Pál (EPP), Sógor Csaba (EPP) és Winkler Gyula (EPP) mellett Gál Kinga (EPP), Bocskor Andrea (EPP), Schöpflin György (EPP), Ernest Urtasun (Verts/ALE), Andrejs Mamikins (S&D), Ramon Tremosa i Balcells (ALDE), Yana Toom (ALDE); Andor Deli (EPP); Milan Zver (EPP); Herbert Dorfmann (EPP) írta alá az őshonos kisebbségek védelmét firtató parlamenti kérdést.







EZT OLVASTA MÁR?

X