Betiltják a burkát és a nikábot az egyik svájci kantonban


-A A+

A svájci Sankt Gallen kantonban vasárnap tartott népszavazáson kétharmados többséggel úgy határoztak, hogy tiltsák meg az arcot teljesen elfedő viseletet: ilyen a nikáb és a burka.

A nikáb kombinált kendő egyaránt fedi az arcot és a fejet is, csak a szemeknek hagyva egy keskeny rest. A burka a teljes testet fedi, beleértve a fejet is, viselői sűrű rácsozatú szöveten keresztül láthatják a külvilágot. A sok muzulmán országban kötelező ilyen ruhadarabok hordása megosztja Európát.

Egyesek azzal érvelnek, hogy a nők hátrányos megkülönböztetését jelképezi, mások a vallási önmeghatározás részének tekintik, és megint mások közbiztonsági kockázatnak tartják. Ezt a fajta öltözéket Franciaországban és Dániában már betiltották.

A svájci közvetlen demokratikus rendszer alapján szavazók azt követelték, hogy büntessék meg azokat, akik közterületen eltakarják az arcukat, és ezzel „fenyegetik vagy veszélybe sodorják a közbiztonságot, a vallási és társadalmi békét”.

A kanton önkormányzata – noha ellenezte a tiltást – a népszavazás eredményének következtében kénytelen lesz meghozni a korlátozó intézkedést, még ha a részvételi arány csak 36 százalékos is volt.

Svájc legnagyobb muzulmán szervezete, az Központi Iszlám Tanács azt ajánlja a nőknek, hogy továbbra is takarják el az arcukat, és közölte, hogy szoros figyelemmel követi a fejleményeket, és ha kell, jogorvoslatot is követel.







EZT OLVASTA MÁR?

X