Így védekezne Belgium a sertéspestis-járvány ellen


-A A+

Belgium mintegy négyezer sertést vágna le a nemrégiben, összesen kilenc vaddisznó esetében kimutatott afrikai sertéspestis terjedésének megelőzése érdekében - közölte a La Libre Belgique című belga napilap hétfőn.

A napilap információ szerint Denis Ducarme belga agárminiszter javaslata alapján azon a mintegy 630 négyzetkilométeres területen, ahol szeptember közepén és azt követően a betegséget hordozó vaddisznókat találták, egészségi állapotuktól függetlenül minden sertést levágnának.

"Noha több ezer sertésről van szó, kivételes intézkedést kell hozni egy katasztrófa elkerülése és a belga húsexport védelme érdekében" - fogalmazott.

Az Európai Bizottság üdvözölte a döntést, amely véleményük szerint az egész európai húsiparra nézve kedvezően hat majd. Anca Paduraru bizottsági szóvivő egy brüsszeli sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, az intézkedéssel "a belga hatóságok helyes döntést hoznak". Hozzátette, a sertéspestis elleni küzdelem uniós prioritásnak kell lennie, ugyanis a betegség az egész kontinens gazdasága számára fenyegetést jelent.

Belgium egy héttel ezelőtt 63 ezer hektárra kiterjedően fakitermelésre és erdőjárásra vonatkozó tilalmat vezetett be az érintett régióban. Célja, hogy a vaddisznók ne riadjanak meg, és ne vándoroljanak át más területekre, vagy akár a szomszédos Németországban, vagy Luxemburgba. Az intézkedés október közepéig marad érvényben.

Az egész világot behálózza a félelem

A döntésre azt követően került sor, hogy az afrikai sertéspestis miatt Dél-Korea, Kína, Fehéroroszország, a Dél-Afrikai Köztársaság, Tajvan, Mexikó, a Fülöp-szigetek, Japán és Szingapúr a sertéshúsra, Ukrajna és Szerbia a sertéshús mellett más hústermékekre is embargót vezetett be azt követően, hogy kilenc afrikai sertéspestises vaddisznót találtak Belgium dél-keleti, Luxemburggal határos régiójában.

Belgiumban mintegy 6 millió sertés tartanak, és ezzel az uniós országok között a nyolcadik helyen áll. A legtöbb sertést, a teljes belga állomány 93 százalékát Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű tartományában tartják, vágóhídjain több mint egymillió tonna sertéshúst dolgoznak fel évente. A hús mintegy kétharmadát szállítják külföldre. Az embargót bevezető országok közül Kína és Dél-Korea a belga sertéshúsexport mintegy 45 százalékát vásárolta.

A belga sertéshúsnak az unió piacain mintegy 5 százalékos a részesedése. A teljes belga sertéshúsexport értéke tavaly elérte az 1,27 milliárd eurót.








EZT OLVASTA MÁR?

X