Timmermans bírósággal fenyegette a román kormányt, Dragnea replikázott
Ha az Európai Bizottság (EB) azt tapasztalja, hogy Románia megszegi az uniós szabályokat, kész bíróság elé állítani a kormányt - hangsúlyozta az EB első alelnöke, Frans Timmermans hétfő este, az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi (LIBE) Bizottságának ülésén, a romániai jogállamiságról tartott vitán. A Szociáldemokrata Párt elnöke szerint nem zajlott valós vita a testületben.
Románia néhány területen igen látványos fejlődést ért el az elmúlt években, most azonban fennáll a visszafejlődés veszélye, ami nemcsak a romániai demokráciát, hanem az országnak az EU-ban kialakított pozícióját is fenyegeti – jelentette Frans Timmermans a LIBE-bizottság hétfő esti ülésén.
"A Bizottság többször is kérte a romániai hatóságokat, gondolják újra terveiket, széles konszenzuson alapuló döntéssel szabják meg a követendő utat. Megismétlem ezt a felhívást, és a héten az EP plénumában is el fogom mondani. Az EB mindig készen áll a román hatóságokkal való együttműködésre és támogatja őket ebben a folyamatban" - mutatott rá az EB első alelnöke a Románia jogállamiságáról folytatott vitán.
„Még meg lehet fordítani a helyzetet”
Timmermans elsősorban az igazságügyi törvények és a büntető törvénykönyv módosításaival, illetve a legfőbb ügyész tevékenységének kiértékelésével kapcsolatos aggodalmainak adott hangot. Kitért az erőszakba torkollt augusztus 10-i, bukaresti tüntetésre is.
"Mindannyiunkat sokkoltak a felvételek a békés tüntetőkről, arról, ahogyan a rendvédelmi szervek bántak velük. Remélem, hogy kivizsgálják a történteket, és hogy ez nem fog még egyszer előfordulni. Az erőszak sosem lehet megoldás a politikában, főleg nem egy olyan Európai Unióban, amely a jogállamiságra alapoz" - fejtette ki.
Rámutatott, Románia nagy előrelépést tett az elmúlt években a korrupció elleni küzdelem terén, ha azonban az igazságügyi törvények és a büntető törvénykönyv módosításai jelenlegi formájukban életbe lépnek, e küzdelem hatékonysága veszélybe kerül.
"A törvényeket még nem hirdették ki, tehát van még idő arra, hogy az illetékes intézmények megfordítsák a helyzetet" - mondta Timmermans, hozzátéve, alaposan átvizsgálják a jogszabályokat és álláspontjukat belefoglalják az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) keretében készítendő következő országjelentésbe is.
„Készek vagyunk bíróság elé állítani a román kormányt”
"Tragédia lenne, ha a maraton utolsó kilométerén elkezdenének visszafelé futni. Folytatni fogjuk a párbeszédet a romániai hatóságokkal és bízunk a pozitív eredményben" - mondta még Timmermans, hozzátéve, amennyiben azt tapasztalják, hogy az ország megszegi az uniós szabályokat, nem haboznak majd "levonni a következtetéseket és bíróság elé állítani a román kormányt".
Az EB első alelnöke rámutatott, kérik a román hatóságoktól, "térítsék vissza a reformfolyamatokat a helyes útra", és tartózkodjanak a további olyan lépésektől, amelyek semmissé tehetik az elmúlt években elért eredményeket. "Ez konkrétan az MCV keretében 2017 januárjában készült jelentésünkbe foglaltak, továbbá a Velencei Bizottság és korrupcióellenes államcsoport (GRECO) ajánlásainak betartását jelenti" - nyomatékosította Frans Timmermans.
A Román Hírszerző Szolgálat és az igazságügyi intézmények közötti együttműködési megállapodások kapcsán az EB első alelnöke kifejtette, ezeket nyilvánosságra kell hozni és ki kell vizsgálni, az egyezmények azonban semmiképpen sem szolgálhatnak ürügyként olyan törvénymódosításokra, amelyek korlátozzák a korrupció elleni küzdelmet.
Dragnea: bizonyítékok nélkül ítéltek el minket
Liviu Dragnea szerint hétfő este nem zajlott valós vita az EP LIBE-bizottságában a romániai jogállamiságról, inkább "előre megszabott állásfoglalásokat listáztak, úgy mondtak ítéletet, hogy előtte nem vizsgálták meg a bizonyítékokat". A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke az Antena 3 televíziónak nyilatkozva azt mondta a téma kapcsán, csalódott, mert nem hitte volna, hogy ilyen "brutálisan" megfenyegetnek majd egy európai uniós tagállamot.
"Követtem a vitát, amely azonban valójában nem volt vita, csak előre megszabott állásfoglalásokat listáztak, úgy mondtak ítéletet, hogy előtte nem vizsgálták meg a bizonyítékokat. Írott dokumentumokat, információkat, bizonyítékokat küldtünk Brüsszelbe, de senki nem reagált ezekre, nem mondták meg konkrétan, melyek azok a módosítások, cikkelyek az igazságügyi törvényekben, amelyek csorbítják az igazságszolgáltatás függetlenségét " - fogalmazott Dragnea.
A PSD elnöke azt mondta, tájékoztatták az EB-t és az EP-képviselőket "a jogállam súlyos kisiklásairól" és a korrupció elleni küzdelem nevében elkövetett jogsértésekről, de nem tettek semmit ezek visszaszorítása érdekében, sosem érezte azt a brüsszeli hatóságok részéről, hogy valós együttműködést akarnak, ahogyan az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (MCV) keretében normális lett volna.
„Újraélesztették a Szekuritáté módszereit?”
"Felhívtuk a Bizottság figyelmét az MCV-jelentésbe foglalt pontatlanságokra, ezeket azonban sosem javították ki. Néhány tagállam kitüntetett olyan titkosszolgálati vezetőket, akik visszaéléseket követtek el azáltal, hogy közvetlenül beavatkoztak az igazságszolgáltatási folyamatba. Néhány tagállam kitüntetett olyan bírókat, akik információk alapján hoztak ítéletet, olyan ügyészeket, akik hamisított bizonyítékokat küldtek a bíróságnak. Feltevődik a kérdés, hogy miért tüntették ki őket. Újraélesztették az egykori politikai rendőrség, a Szekuritáté módszereit?" - fogalmazott Dragnea.
Szerinte a hétfő esti vitán felszólalók nem ismerik a valós romániai helyzetet, nem ismerik az igazságügyi törvényeket, nem tudják pontosan, mi történt az augusztus 10-i "nem engedélyezett tüntetésen", amelyen - állítja - ugyanúgy jártak el a rendvédelmi szervek, mint más európai országokban, ezek kormánya kapcsán mégsem merült fel, hogy az EU Bírósága elé állítják.
- 33023 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33025 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33025 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33026 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33028 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33028 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni