NATO: aggasztó Moszkva magatartása


-A A+

A védelmi kiadásokra vonatkozó kötelezettségvállalások tagállami teljesítése, valamint a kollektív védelem és biztonság kérdése áll a NATO tagországok védelmi minisztereinek ma kezdődő kétnapos tanácskozásának középpontjában.

Jens Stoltenberg az észak-atlanti katonai szövetség főtitkára keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a kétnapos ülés a NATO-Grúzia Bizottság ülésével kezdődik, amelyen a miniszterek áttekintik a Grúziával nyáron aláírt nyilatkozatban foglalt kötelezettségvállalások teljesítését.

A dokumentumban a felek elkötelezték magukat Grúzia atlanti integrációja mellett, a Fekete-tengeri jelenlét fokozásának fontosságát hangsúlyozták, valamint megerősített együttműködésről egyeztek meg. A NATO vállalta, hogy képzési feladatokat lát el az országban és a jövőben közös hadgyakorlatokat végeznek.

A szerdai munkavacsorán a miniszterek a védelmi kiadásokra vonatkozó tehermegosztás témakörében elért tagállami eredményeket tekintik át. A szövetséges országok 2024-ig szóló célkitűzése szerint bruttó hazai termékük (GDP) két százalékát a védelmi kiadásokra fordítják.

Noha határozottan pozitív a védelmi kiadások tagállami mérlege, további erőfeszítésre van szükség a vállalt kötelezettségek határidőig való teljesítése érdekében - húzta alá a főtitkár. Mint elmondta, a nukleáris fenyegetettség növekedése miatt összeül a NATO nukleáris tervezőcsoportja. A csoport áttekinti, és szükség esetén frissíti a szövetség úgynevezett nukleáris struktúráját.

Oroszország nem tartja tiszteletben nemzetközi kötelezettségvállalásait

Stoltenberg hangsúlyozta, erre azért van szükség, mert Oroszország nem tartja tiszteletben nemzetközi kötelezettségvállalásait, köztük a nukleáris fegyverekre és a haderő-telepítésekre vonatkozó megállapodásokat. Arra hívta fel a figyelmet, hogy Moszkva évtizedeken át tartó tagadást követően a közelmúltban elismerte egy 9M729 nevű rakétarendszer létezését. Bebizonyosodott tehát, hogy Oroszország újfent nem adott hiteles tájékoztatást rakétarendszere és haderő-telepítése kapcsán - mondta. Moszkva számára sürgős tehát, hogy átlátható módon eloszlassa az európai közepes és rövid hatótávolságú nukleáris erőkről (INF) megkötött egyezmény megsértése miatti nemzetközi aggodalmakat - húzta alá a főtitkár.








EZT OLVASTA MÁR?

X