„Halállista” miatt a magyar külügyi tárca bekérette az ukrán nagykövetet
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) bekérette az ukrán nagykövetet, miután "minőségileg új szintre lépett Ukrajna magyarellenes politikája" - közölte a tárca parlamenti államtitkára szerdán Budapesten újságírókkal.
Magyar Levente azután tartott sajtótájékoztatót, hogy a minisztériumban megbeszélést folytatott Ljubov Nepop budapesti nagykövettel. Az államtitkár közlése szerint az intézkedés azért vált szükségessé, mert Ukrajnában "halállistát" állítanak össze kárpátaljai magyarokról, és az ukrán parlament honlapján az ukrán-magyar kettős állampolgárok kollektív deportálását, kitoloncolását szorgalmazzák. Továbbá Ukrajna belügyi csapatokat és katonaságot telepít, laktanyákat épít a magyar határ közelében - sorolta az államtitkár.
Elmondta: a Mirotrovec elnevezésű szélsőséges ukrán honlap "halállistáján", már háromszáz olyan kárpátaljai magyar állami vagy önkormányzati tisztviselő adatai szerepelnek, akikről azt állítják, hogy kettős állampolgárok. Szijjártó Péter külügyminiszter is szerepel a listán - tette hozzá.
"Azért halállista, mert Ukrajna vélt ellenségeit sorolja, és korábban volt arra példa, hogy akik erre rákerültek, gyilkosság áldozatává váltak" - fogalmazott. Ugyanakkor - folytatta - az ukrán parlament honlapjára állampolgári kezdeményezés nyomán felkerült egy petíció, amelyben az ukrán-magyar kettős állampolgárok kollektív "deportálásához, kitoloncolásához" gyűjtenek támogatást. Aggályos, hogy ennek teret ad az ukrán parlament - hangsúlyozta.
Az államtitkár szerint szintén aggodalomra ad okot, hogy Ukrajna "katonai támaszpontot" hoz létre Kárpátalján, néhány kilométerre a magyar határtól, egyben a NATO és az Európai Unió határától. Furcsa, hogy erre rendelkezésre áll a kapacitás akkor, amikor Kelet-Ukrajnában harcok folynak - fűzte hozzá.
Magyar Levente úgy vélekedett: mindennek nyomán nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán hatalom a végletekig hajlandó elmenni a két ország közötti feszültség szításában, illetve annak érdekében, hogy a magyar kisebbség megfélemlítve és egzisztenciálisan is veszélyben érezze magát Kárpátalján.
Ahogy Magyarországnak, úgy Ukrajnának sem lehet érdeke a konfliktus - hangoztatta.
"Vizsgálják meg alaposan, hogy mi folyik Ukrajnában"
Ebben a helyzetben "felszólítjuk Magyarország azon uniós és NATO-szövetségeseit", akik az elmúlt időszakban aggodalmukat fejezték ki a magyar emberi jogi helyzet miatt, hogy vessenek véget a hallgatásnak és vizsgálják meg alaposan, hogy mi folyik Ukrajnában - mondta az államtitkár.
Kérdésre válaszolva közölte: a nagykövet a felvetésekre reagálva úgy nyilatkozott, hogy az ukrán államnak nincs köze sem a Mirotvorec féle listához, sem a parlament honlapján megjelent petícióhoz.
A kárpátaljai csapattelepítéssel kapcsolatban pedig azt mondta, hogy az a kárpátaljai állampolgárok biztonságát szolgálja - ismertette Magyar Levente.
- 33272 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33274 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33274 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33275 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33277 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33277 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni