Boszorkányok fognak rontást küldeni Trump főbírójára


-A A+

Jól írtuk: boszorkányok gyülekezete fog rontást hozni Brett Kavanaugh-ra, persze poénból.

Szombaton boszorkányok gyűlnek össze egy brooklyni okkult könyvesboltba, hogy rontást hozzanak a szexuális zaklatásokkal vádolt, mégis megválasztott főbíróra, Brett Kavanaugh-ra. A jelöltet Trump is támogatta, sőt bocsánatot kért tőle a vádakért (amelyeket nem cáfoltak).

Az esemény első felében Kavanaighot átkozzák el: a teremben mindenki a fotójára fókuszál majd és különböző passzusokat olvasnak fel, gyertyafényben. Temetői földet, koporsószegeket és képmásokat is bevetnek a poénos találkozón. Az esemény második felében a dühüket fejezik ki, mert a szervezők szerint a hosszas, teljes pacifizmus csak ahhoz vezet, hogy jobban megsérülünk - szükség van tehát arra, hogy dühösek legyünk néha.

Dakota Bracciale, a bolt társtulajdonosa a The Guardiannek elmondta: az esemény fontos tiltakozás lesz annak ellenére, hogy néhány jelenlévő szkeptikus. Azt is mondta: a jobboldalnak ott vannak a templomok, a baloldal azonban "véletlenszerűen" létezik, hiszen itt találni ateistákat, szekularistákat, humanistákat, embereket, akik nem-tradicionális egyházak tagjai. A kérdés tehát, tette hozzá, hogy miként gyűlhetnek össze mindezek az emberek, amikor problémás időket élünk?

A bejövő összegek felét civileknek ajánlják fel: 25 százalékot a Ali Forney Center LGBTQ-szervezetnek, 25 százalékot pedig a Planned Parenthood reproduktív egészséggel foglalkozó szervezetnek.

Hasonló ceremóniákat egyébként tartottak már a Catland Books székhelyén: Trumpot is elvarázsolták már - legalábbis próbálkoztak vele - és ex-partnereket is, Valentin napon.

A ceremóniára felkapta a fejét a jobboldal, többek között a Fox News-on háborodtak fel azon is, hogy a Planned Parenthood kap majd a bevételekből támogatást. A Trumpot támogató nők társalapítója, Amy Kremer ijesztő időkről beszélt, szerinte a republikánusok nyilvános megszégyenítéséről van szó.








EZT OLVASTA MÁR?

X