Európai ország kémkedett Trump után a nyolcvanas években


-A A+

Csehszlovákiából kémkedtek a nyolcvanas években Donald Trump után, már akkor tudták, hogy elnök akar lenni - derült ki.

A The Guardian cikke szerint a csehszlovák Státní bezpečnost állami ügynökség azt követően kezdett el kémkedni a jelenlegi amerikai elnök után, hogy az feleségül vette Ivana Zelníčkovát 1977-ben.

Az újdonsült feleség apja, Miloš Zelníček rendszeresen adott információt az StB-nek a lánya amerikai utazásairól és férjének karrierjéről. Zelníček mint "összeesküvő" informátor jelent meg a dokumentumokban, kapcsolata az ügynökséggel a rendszerváltásig fennmaradt.

Az ügynökség érdeklődése 1988-ban, George HW Bush győzelme után megerősödött Trump iránt. Ekkor történt, hogy a feleség saját apjának elmondta, Bush lesz az elnök - ez az információ pedig átkerült a helyi StB-hez.

Trumpról tudták, hogy elnök akar lenni

Egy volt hivatalnok, Vlastimil Daněk megerősítette, hogy kémkedtek Trump után: "egy nagyon érdekes személy volt számunkra, természetesen. Üzletember volt, számos kapcsolattal, az amerikai politikában is" - fogalmazott az StB volt munkatársa, hozzátéve: azért fókuszáltak Trumpra, mert befolyásos volt, és már akkor tudták, hogy elnök akar lenni a jövőben.

Daněk elmondta azt is, Prágában is fókuszáltak Trumpra, nemcsak vidéken, de azt nem tudja megmondani, hogy a KGB-vel osztottak-e meg információkat róla. A lap azonban arra emlékeztet: csehszlovák kémek rendszeresen osztottak meg információkat moszkvai kollégáikkal.

A The Guardian megjegyzi: 1987-ben Trump és felesége Moszkvába és Leningrádba (ma Szentpétervár) látogattak, egy washingtoni szovjetuniós nagykövet meghívására. Az utazást az Intourist szervezte, amely valójában a KGB szervezete volt. Trump Moszkvából hazatérve publikusan is elmondta, hogy gondolkodott az elnöki pozíción.

Azt továbbra sem tudni, hogy milyen szinten kémkedtek Trump után Moszkvából, a dokumentumok ugyanis nem nyilvánosak.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X