Amerikai muszlimok gyűjtöttek a zsinagógában meggyilkolt emberek családjainak


-A A+

Több mint 120 ezer dollárt gyűjtöttek amerikai muszlimok a zsinagógában meggyilkoltak családjai számára, és nem állnak itt meg.

Eredetileg 25 ezer dollár összegyűjtését célozta meg a CelebrateMercy és a MPowerChange amerikai muszlim szervezet, ehhez képest három nap alatt 120 ezer dollárt kaptak összesen.

A CelebrateMercy igazgatója, Tarek El-Messidi azt mondta: ilyen tragikus időkben a családok számára nem jelenthet kérdést a pénz, ezért gyűjtöttek számukra. Hozzátette: nem állnak itt meg, hiszen a munkájuk nem áll meg azzal, hogy magas összeget gyűjtöttek össze.

"Tudni akarjuk, hogy mire van szükségetek. Ha több pénzről van szó, akkor adjátok tudtunkra. Ha arra van szükség, hogy a következő istentiszteleten emberek védjenek titeket kint, adjátok tudtunkra, ott leszünk" - fogalmazott, hozzátéve: ugyanezt az ajánlatot tette neki korábban a zsidó közösség, amikor a választások előtt vagy a szeptember 11-i eseményeket követően megnőtt a gyűlölet a muszlimokkal szemben. "Visszafizetjük a szívességet" - mondta.

A 46 éves Robert Bowers fanatikus antiszemitaként és összeesküvés-elméletek hívőjeként volt ismert, aki szombat délelőtt Pittsburgh-ben tizenegy embert gyilkolt meg. Előbb barikádot emelt maga köré, majd miután rálőttek, feladta magát.

Az eseményeket követően sokan kritizálták Donald Trump amerikai elnököt, mert arról elmélkedett, hogy ha fegyveres őr lett volna a zsinagógában, akkor nem történik tragédia. Ezzel a fegyertartásról szóló szövetségi törvényt védte meg, amelyet a demokrata pártiak régóta korlátoznának.

Címlapi illusztrációnk forrása: The New York Times








EZT OLVASTA MÁR?

X