Megakadályozták a legnagyobb tengeri rezervátum létrehozását


-A A+

Kína és Oroszország meggátolta azt a nemzetközi erőfeszítést, hogy a világ legnagyobb tengeri rezervátumát hozzák létre az Antarktiszon.

A javaslat szerint a Weddel-tengeren egy több mint 1,8 millió négyzetkilométernyi természetvédelmi rezervátumot hoztak volna létre, a tervet az Európai Unió kezdeményezte Németország vezetésével és számos ország, köztük India támogatta. 

A terv azonban megfeneklett az antarktiszi tengeri élőlények fajmegőrzésével foglalkozó bizottság (CCAMLR) két héten át folyt tanácskozásán az ausztráliai Hobartban - közölte a tanácskozás egyik küldötte.

Maruadu Szudhakar, az indiai küldöttség tagja az al-Dzsazíra televíziónak nyilatkozva csalódottságának adott hangot. „Létrehozhattunk volna valamiféle egyetértést, ám ez nem sikerült oly sok napnyi tárgyalás után sem. Most már nincs erre lehetőség” - mondta. Hozzátette azonban, hogy a terv nem bukott el, egy év halasztást szenvedett. Nem sikerült konszenzust kialakítani, néhány ország fenntartásait hangoztatta.

A résztvevők elsősorban Oroszországot és Kínát vádolják a terv akadályozásával, de Norvégia is hangoztatott bizonyos ellenvéleményt.

2016-ban 24 ország és az Európai Unió tagállamai történelmi megállapodásra jutottak arról, hogy Ross-tengeren egy 1,55 millió kilométernyi természetvédelmi övezetet alakítanak ki az antarktiszi tengeri élővilág védelmére 35 éven át.

A Weddel-tenger, amely a Déli óceánt alkotó több mint egy tucatnyi tenger legnagyobbika, a Föld egyik utolsó érintetlen tengeri ökoszisztémája. Otthont ad több mint 300 ezer pingvinnek, valamint kékbálna, elefántfóka és ritka tengeri madarak élőhelye. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X