Nagyszabású katonai gyakorlatot tartanak Szerbiában


-A A+

Minden eddigit felülmúló méretű hadgyakorlatot tartanak Szerbiában az első világháború lezárásának századik évfordulója alkalmából a hét végén.

A Győztesek évszázada fedőnevű hadgyakorlaton a szerbiai hadsereg nyolcezer tagja vesz részt, és 645 fajta fegyvert próbálnak ki. A manőverek országszerte tíz helyszínen, földön és levegőben zajlanak majd egyszerre, száz tankot, száz páncélozott harci járművet, valamint száz légvédelmi és földi rakétarendszert vetnek be – közölte Ilija Todorov vezérőrnagy a szerbiai közszolgálati televízióban pénteken.

A vezérőrnagy hozzátette: ez lesz minden idők legnagyobb katonai gyakorlata Szerbiában, ehhez hasonló mértékű hadgyakorlatot a térségben korábban csak a Jugoszláv Néphadsereg (JNA) rendezett. A tervek szerint az éleslövészettel egybekötött gyakorlat során 103 tonna lőszert használnak fel. Aleksandar Vulin védelmi miniszter aláhúzta: a szombati gyakorlattal Szerbia megmutatja, hogy hadserege milyen erős, milyen védelmet tud nyújtani, és mennyire lehet rá számítani.

Címlapi illusztrációnk forrása: mod.gov.rs








EZT OLVASTA MÁR?

X