Megkezdődtek a választások a kelet-ukrajnai szakadár területeken


-A A+

Kinyitottak a szavazóhelyiségek vasárnap reggel a kelet-ukrajnai szakadár donyecki és luhanszki „népköztársaságokban", ahol a nap folyamán „elnök- és parlamenti" választásokat tartanak.

Kijev előre jelezte, hogy nem ismeri el legitimnek a választásokat, amelyek ellentétesek a minszki megállapodásokban foglaltakkal, és amelyek megrendezése mögött szerintük Moszkva áll. 0

Szombat este Petro Porosenko elnök a Facebookon közzétett videoüzenetben arra kérte a Donyec-medence megszállt területein élőket, hogy ne vegyenek részt a választásokon. Szavai szerint ugyanis Oroszország csak azért rendezteti meg ott a választásokat, hogy „a már kinevezett új bábjait" megerősíttesse pozíciójukban, miután „megszabadult a gyilkosságokért, kínzásokért és más törvénysértésekért felelős korábbi bábjaitól". 

A választásokon az előrejelzések szerint Denisz Pusilin ideiglenes donyecki elnök és luhanszki hivatali partnere, Leonyid Paszicsnik erősítteti meg magát a hivatalában. Paszicsnik egy éve váltotta belső konfliktusokat követően az időközben Oroszországba menekült Ihor Plotnickijt a luhanszki „népköztársaság" vezetőjének székében. Pusilin pedig szeptemberben került a korábbi donyecki vezető, az augusztus 31-én pokolgépes merényletben meghalt Olekszandr Zaharcsenko helyére.

​Vaszil Hricak, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) vezetője pénteki kijevi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az orosz elnöki hivatalban már előre megírták a választások eredményeit. „Adataink alapján előzetes eredményként Pusilint a szavazatok 55 százalékával hozzák ki győztesnek, Paszicsnikot pedig 63 százalékkal 70 százalékos részvétel mellett" fejtette ki. 

Az ukrán külügyminisztérium vasárnap közleményben fejezte ki határozott tiltakozását a Donyec-medencében megrendezett választások miatt, amivel a tárca szerint Oroszország megsérti az ukrán törvényeket, Ukrajna szuverenitását és területi egységét, továbbá a nemzetközi normákat és alapelveket, valamint kötelezettségvállalásait, mint a minszki megállapodások aláírója. A minisztérium leszögezte, hogy a választások „jogilag semmisnek" tekintendők, így nem lesz jogi következményük. Ukrajna nem fogja elismerni azok eredményét, és a tárca meggyőződése szerint a nemzetközi közösség sem.

A román külügyminisztérium sem ismeri el 

A román külügyminisztérium szombaton közleményt juttatott el az Agerpres hírügynökséghez, amelyben közli: nem ismeri el a vasárnapra tervezett választások törvényességét Donyeck és Luhanszk tartományban, és szilárdan elítéli ezek megszervezését. A külügyi tárca állásfoglalása szerint a Donyeck és Luhanszk tartományban november 11-ére tervezett választások „súlyosan sértik az ukrán alkotmányos rendet és a minszki egyezményben vállaltakat.”

A minisztérium leszögezi, Ukrajna függetlenségét, szuverenitását és területi egységét támogatja, azokkal a határokkal, amelyeket a nemzetközi közösség elismert. Ugyanakkor elítél minden olyan kísérletet, amely figyelmen kívül hagyja a nemzetközi normákat és a kelet-ukrajnai béketörekvéseket. 








EZT OLVASTA MÁR?

X