Kormánytagok és túlélők közösen emlékeztek a párizsi merényletekre


-A A+

Edouard Philippe francia miniszterelnök részvételével nemzeti megemlékezésen hajtottak fejet kedden a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek harmadik évfordulóján Párizsban és a fővároshoz közeli Saint-Denis-ben a Stade de France nemzeti stadionnál.

A kormány több tagjából és Anne Hidalgo Párizs főpolgármesteréből álló hivatalos delegáció a stadion D kapujánál hajtott először főt, ahol egy ember vesztette életét két évvel ezelőtt, miután a közelében egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát. Ezt követően ellátogatottak a támadássorozat valamennyi helyszínére, a Le Carillon, a Le Petit Cambodge, a La Bonne biere, a Casa Nostra, a Comptoir Voltaire, a La Belle équipe étteremhez és kávéházhoz, valamint a Bataclan koncertteremhez. Az egyszerű és rövid megemlékezéseken nem hangzottak el beszédek, csak az áldozatok neveit olvasták fel a koszorúzásokat követően.

Idén először a köztársasági elnök nem vett részt a megemlékezésen. Tavaly Emmanuel Macron és elődje, a támadások idején hivatalban lévő Francois Hollande együtt járták végig a támadás színhelyeit. Akkor Emmanuel Macron jelezte, hogy első és utolsó alkalommal vett részt a hivatalos főhajtáson, mert nem szeretne "a folyamatos megemlékezésbe" temetkezni.

A túlélők és az áldozatok több száz hozzátartozója mellett jelen volt viszont idén Sadiq Khan, London muszlim polgármestere a megemlékezésen, hogy "biztosítsa Párizst a két főváros közötti nagyon erős barátságról és a terrorizmussal szembeni szolidaritásáról" - jelezte a párizsi önkormányzat.

A per 2020-ban kezdődhet meg

Francia sajtóértesülések szerint a merénysorozat nyomozati szakasza egy évben belül lezárul és a perre várhatóan 2020-ban kerülhet sor. A vádlottak padján Salah Abdeslam, a terrorkommandó egyetlen életben maradt tagja mellett a támadás logisztikai lebonyolításért felelős dzsihadisták ülnek majd. Eddig 11 embert helyeztek előzetes letartóztatásba és további hét ellen van nemzetközi elfogató parancs érvényben. A merényletsorozat valamennyi kitervelőjével és megrendelőjével viszont végeztek a nyugati titkosszolgálatok: az Iszlám Állam dzsihadista szervezet hét magas rangú vezetőjét 2016 és 2017 között célzott drónos támadásokkal Szíriában megölték az amerikai és a francia erők.

A 2015. november 13-i párizsi merényletek estéjén három, testén robbanóövet viselő terrorista hatolt be a Bataclanba, ahol az Eagles Of Death Metal adott koncertet. A merénylők azonnal tüzet nyitottak, és kilencven embert megöltek. A támadással egy időben a Stade de France nemzeti stadionnál és belvárosi kávéházak teraszain másik két terrorkommandó további negyven embert ölt meg. A merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.







EZT OLVASTA MÁR?

X