Megkéseltek egy rendőrt Brüsszelben


-A A+

Megkéseltek egy rendőrt kedd reggel Brüsszel központjában, egyes források szerint terrortámadás történt, a hatóságok azonban még vizsgálják a lehetséges okokat.

A tájékoztatás szerint egy férfi kedden reggel 6 óra előtt késsel támadt egy rendőrre a város főtere, a Grand Place közelében. A tettest a rendőr társa meglőtte. A két sebesültet kórházba szállították, egyikük sincs súlyos állapotban.

A Derniere Heure című helyi napilap névtelen forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a feltételezett merénylő azt kiáltotta, hogy "Allah akbar!" (Allah hatalmas), ezt azonban hivatalos személyek egyelőre nem erősítették meg.

"Túl korai még megmondani, hogy mi lehetett a támadó indítéka, folyik a nyomozás" - mondta a rendőrség szóvivője. A gyanúsított fegyvercsempészet miatt már korábban is a hatóságok látókörébe került, szélsőséges iszlamistaként azonban nem volt ismert - közölte a Le Soir című újság.

Koen Geens belga igazságügyi miniszter hangsúlyozta, hogy mindent meg fognak tenni a történtek pontos felderítése érdekében. Kollégája, Jan Jambon belügyminiszter pedig kijelentette: a támadás "gyáva akció volt a rendőreink ellen".

A belgiumi terrorfenyegetettség szintjét januárban hármasról kettesre csökkentették a négyes fokozatú skálán, közel két évvel a brüsszeli robbantásos merényletek után.

 








EZT OLVASTA MÁR?

X