Sajtóban vitáznak arról, hogy ki ölte meg Oszama bin Ladent


-A A+

Noha az amerikai haditengerészet elitalakulatai, a SEAL-kommandók tagjai felesküdtek a titoktartásra, az Oszama bin Ladent likvidáló 6-os egység tagjai továbbra is a médiában vitáznak arról, hogy voltaképpen ki is végzett az al-Kaida terrorszervezet vezérével.

mattbb1Az első változatot egy Matt Bissonette nevű kommandós tárta világ elé, a Mark Owen álnéven megírt, No Easy Day (Nincs könnyű nap) című könyvében. Bissonette az állította, hogy tagja volt annak a három fős osztagnak, amely 2011. május 2-án a pakisztáni Abbotabádban behatolt bin Laden szobájába, s amelynek a vezetője homlokon lőtte a világ legkeresettebb terroristáját.

Februárban egy, az Esquire férfimagazinnak név nélkül nyilatkozó kommandós, akinek a szerző a "Lövész" nevet adta, azt állította: ő volt az, aki leterítette a terrorista vezért, s hogy állás és betegbiztosítás nélkül maradt.

A CNN biztonsági elemzője, Peter Bergen kedden a 6-os egység egyik tagjára hivatkozva az állította, hogy az ügyben Bissonettnek lehet igaza, hogy a "Lövész" valószínűleg nem mond igazat, s hogy a háromfős ékosztag vezetője még nem szólalt meg az ügyben, és valószínűleg nem is fog beszélni.oszama masolat

Bergen felidézte a "Lövész" elbeszélését, amely szerint bin Ladentől egy karnyújtásnyira volt emblematikus rövid AK géppisztolya, amikor háromszor homlokon lőtte. A biztonsági elemző által megszólaltatott forrás elismerte, hogy bár a terrorista szobájában két fegyvert is találtak, azokat a "Lövész" nem láthatta a terrorista halála előtt, mert csak a szoba átkutatása után kerültek elő. Mindkettő egy magas polcon feküdt, a bejárati ajtókeret fölött.

A kommandósok emellett parancsba kapták, hogy csak akkor lőjenek bin Laden arcába, ha arra rákényszerülnek, különben megnehezítik a Központi Hírszerző Iroda (CIA) embereinek munkáját az azonosításában. A CNN forrása azt is állította, hogy a "Lövészt" kirúgták a 6-os SEAL-egység magját képező Vörös Rajból, mert Virginia Beach bárjaiban eldicsekedett a terroristavezér likvidálásának részleteivel.osama-bin-laden-dead-body

A CNN-nek nyilatkozó kommandósok szerint aligha elképzelhető, hogy egy osztagvezető kifecsegné egy művelet titkait.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X