Pozsony megtartaná a bencések oroszvári kastélyát


-A A+

Elutasította a szlovák alkotmánybíróság (AB) a napokban a Magyar Bencés Kongregációnak azt a panaszát, amellyel a rend az oroszvári kastély visszaszerzése kapcsán indított eljárásokban hozott döntések felülbírálásáért folyamodott - adta hírül az AB közlésére hivatkozva a pozsonyi Pravda szerdán.

Az alkotmánybíróság március 19-én utasította el a komáromi székhelyű rend az üggyel kapcsolatban emelt panaszát  - erősítette meg az MTI-nek Anna Pancúrová, a szlovák alkotmánybíróság szóvivője szerdán.oroszvar

Elmondta: a beadványban a rend a szlovák bíróságok eljárása, valamint az ügy kapcsán hozott döntései ellen emelt panaszt, arra hivatkozva, hogy megsértették az alkotmányban rögzített alapvető jogait, valamint a bírósági és más jogi védelemre való jogát. Az AB a panasz "indokolatlan mivoltára", valamint arra hivatkozva utasította el a bencések keresetét, hogy véleményük szerint a testület nem rendelkezik elégséges jogkörrel arra, hogy az ügyben döntést hozzon. Hozzátette: a döntés részletes indoklása még készülőben van, annak tartalmát azt követően hozzák nyilvánosságra, hogy a döntést kézbesítik az eljárásban érintett feleknek.

Az AB mostani döntése, miután az összes szlovákiai jogorvoslati lehetőség már kimerült, egy több mint 16 éve húzódó peres eljárás végét jelenti Szlovákiában. Az ügy ugyanakkor várhatóan mégsem zárult le teljesen, mivel a rend tavaly októberben jelezte: ha Szlovákiában már nem lehetséges, akkor az európai fórumok előtt folytatja a fellebbezést.

A Magyar Bencés Kongregáció még 1994-ben kérvényezte az oroszvári kastély visszaszolgáltatását a szlovák államtól arra hivatkozva, hogy az - 1948-ban az akkori Szlovák Nemzeti Tanács (SNR) döntése alapján elkobzott - ingatlant Stefánia belga hercegnő - Lónyay Elemér gróf 1945-ben elhunyt felesége - végrendeletében a bencés rendre hagyta. A kérvényt a szlovák állam semmisnek nyilvánította, mivel álláspontja szerint az nem tartalmazta a törvényben előírt alaki kellékeket. Ezt a döntést a rend 2002-ben megtámadta.

Az ügy több elutasító határozatot követően 2008-ban az Alkotmánybíróságra, majd ennek elutasító határozatát követően a Legfelsőbb Bírósághoz került. Tavaly októberben a szlovák Legfelsőbb Bíróság is elutasította a bencések azon keresetét, amellyel a rend az oroszvári kastély ingatlanjára vonatkozó örökösödési jogának kívánt érvényt szerezni. Bár ezzel, a beadvány tárgyával kapcsolatban kimerültek a Szlovákiában érvényesíthető jogorvoslati lehetőségek, a rend ezúttal a bírósági döntések kapcsán élt panasszal az alkotmánybíróságon. Ennek elutasító döntése született meg a múlt héten.

A korábbi eljárások tárgyát képező oroszvári (Rusovce) ingatlant és a rajta lévő neogótikus kastélyt és melléképületeit reprezentációs célokra szeretné használni a szlovák kormányzat. Bár az évtizedek óta romló állagú építmények felújításáról már tavaly nyáron megszületett a döntés, a munkálatok anyagi források híján mindmáig nem kezdődtek meg.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X