Az EP Gruevszki kiadására szólította fel Magyarországot


-A A+

Nikola Gruevszki korábbi macedón miniszterelnök kiadására szólította fel Magyarországot az Európai Parlament (EP) csütörtöki jelentésében, amely szerint a magyar hatóságok eljárásukkal beavatkoztak Macedónia belügyeibe.

A brüsszeli plenáris ülésen 470:116 arányban megszavazott dokumentumban arra szólították fel a magyar hatóságokat, hogy minden releváns információt és szükséges magyarázatot bocsássanak rendelkezésre a korrupció miatt jogerősen kétéves szabadságvesztésre ítélt Gruevszki ügyéről, aki "a börtönbüntetés elkerülése céljából Magyarország titkos diplomáciai segítségnyújtásával elmenekült hazájából".

A képviselők szerint az eljárás beavatkozás a balkáni ország belügyeibe és a macedón igazságszolgáltatás és jogállamiság semmibevételének tekinthető. Mint írták, az EP elvárja, hogy Magyarország a "vonatkozó nemzeti és nemzetközi jogszabályoknak megfelelően" pozitívan bírálja el Szkopje kiadatási kérelmét, az egykori kormányfő elleni ítéletet ugyanis "alapos és átlátható jogi eljárás" után több bíróság is megerősítette, ráadásul a politikus ellen négy másik függő ügyben is vádat emeltek az ezeken kívül még folyamatban lévő öt bűnügyi nyomozás mellett.

A képviselőtestület kiemelte: Gruevszkit a macedón igazságszolgáltatáson belül felelősségre kell vonni, az ilyen jogi eljárásokat pedig nem szabad átpolitizálni.

Dicsérték Macedóniát

A Gruevszki-ügy nem szerepelt a macedón országjelentés eredetileg előterjesztett tervezetében, csak a zöldpárti, illetve a szociáldemokrata frakció által később benyújtott, majd a plénum által jóváhagyott módosító indítványokban.

A szövegben üdvözölték, hogy a macedón parlament nemrég elfogadta az ország nevéről szóló alkotmánymódosítást, és így megnyílt az út az EU- és NATO-csatlakozási folyamat előtt. "A megállapodás már nagyon várt pozitívum az egész Nyugat-Balkán stabilitása és megbékélése szempontjából" - szögezték le.

Az Európai Parlament üdvözölte az előrelépést több területen, ugyanakkor többek között a pénzmosás és az összeférhetetlenség elleni fellépés erősítését sürgette, hogy jobban védeni tudják az igazságszolgáltatást a politikai befolyástól. Macedóniának emellett a jogállamiság fennmaradó hiányosságaival is foglalkoznia kell, amelyek továbbra is komoly gondot okoznak - írták.








EZT OLVASTA MÁR?

X