Semmissé nyilvánították az egyesülésről szóló 100 évvel ezelőtti döntést
Pontosan száz évvel az elfogadása után, péntekre virradó éjjel a montenegrói parlament semmissé nyilvánította a Montenegró és Szerbia egyesüléséről szóló döntést.
Az első világháború után, az 1918-as podgoricai nagygyűlésen a szerb fennhatóság nyomására két fontos döntés született: I. Miklós királyt és családját megfosztották a tróntól, Montenegrót pedig egyesítették Szerbiával a Karadjordjevic szerb királyi család vezetése alatt, így december elsején létrejöhetett a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, amelyből a későbbi Jugoszlávia lett.
Zoran Pazic igazságügyi miniszter kijelentette: a parlament a szimbolikus döntéssel történelmi igazságot akar szolgáltatni, és meg akarja akadályozni azokat a törekvéseket, amelyek Montenegró állam szuverenitása ellen irányulnak.
A Szerbiával történő egyesülésről szóló döntés semmissé nyilvánítását a kormánypártok kezdeményezték, hogy helyrehozzák azt a „történelmi igazságtalanságot”, amely országukkal történt. A 81 tagú törvényhozás 46 képviselője szavazott igennel a javaslatra, 15-en pedig ellenezték.
Montenegró 2006-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától.
- 34928 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34930 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34931 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34932 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34933 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34933 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni