FRISSÍTVE - Eredményes volt a román lobbi: a ZDF szerint már nem „Anschluss” történt 1918-ban Erdélyben


-A A+

Tiltakozik a berlini román nagykövetség amiatt, hogy a német köztelevízió (ZDF) közlése szerint Románia Magyarország egy része elcsatolásának századik évfordulóját ünnepelte december elsején. A hírt ezzel a címmel vette át a DPA hírügynökség is. FRISSÍTÉS1: A román külügy is hibaigazítást kért. FRISSÍTÉS 2: A ZDF közszolgálati televízió „Beitritt” (csatlakozás, egyesülés) szóra javította a kifogásolt „Anschluss” (elcsatolás) kifejezést.

„Erdély ma Románia központi része. De ez nem mindig volt így. Az ország a korábbi magyar tartomány, Erdély elcsatolásának századik évfordulóját ünnepli. Az első világháború után (…) Románia egyharmadával növelte területét. Akkor már többségben éltek a románok Erdélyben” – olvasható a ZDF híradásában, amelyet a DPA is idézett.

Emil Hurezeanu berlini román nagykövet tiltakozó állásfoglalásban szólította fel hibaigazításra a német hírügynökséget. A diplomata tendenciózusnak és sajnálatosnak nevezte az „elcsatolás” megfogalmazást, amelynek használata szerinte „enyhén szólva is” hiányos történelmi ismeretekről árulkodik.

A nagykövet állásfoglalása szerint az 1918. december elsejei történelmi aktus „az önrendelkezésen és a demokratikus szavazattöbbségen” alapult, és az 1919-es versailles-i, illetve az 1920-es trianoni békeszerződés is elismerte. „Ha ez egyenértékű Ausztria Hitler általi 1938-as elcsatolásával, akkor (…) mi ketten teljesen más világokban (…) élünk” – írta Hurezeanu a DPA igazgatójának.

FRISSÍTÉS1: A bukaresti külügy is hibaigazításra szolította fel a DPA-t. Keddi közleményük szerint a hírügynökség és a német köztelevízió híranyag a romániai centenáriumról nem a történelmi valóságot tükrözi és súlyos hibákat, tendenciózus megközelítést tartalmaz. 

"A külügyminisztérium megdöbbenéssel vett tudomást a Német Hírügynökség (DPA - Deutsche Presse Agentur) által publikált és a német köztelevízió (ZDF - Zweites Deutsches Fernsehen) által átvett sajtócikkről a nagy egyesülés centenáriumával kapcsolatban, mert az nem tükrözi a történelmi valóságot, vagyis azt, hogy Erdély akaratának kifejeződése volt a Romániával való egyesülés. Túl a tendenciózus címadáson, a cikk részleteiben is a történelmi ismeretek hiányáról, valamint a történelmi valóság szándékos tagadásáról árulkodik. 1918. december elsején 100 000 személy határozott a Romániával való egyesülésről, ebben részt vett minden párt, minden vallási felekezet és minden társadalmi osztály. A Gyulafehérváron elfogadott dokumentumot, a nemzetgyűlés zárónyilatkozatát először az Erdélyben és Bukovinában élő német kisebbség képviselői írták alá" - olvasható a közleményében.

A minisztérium hozzáteszi, a "súlyos hibákat" tartalmazó cikk "'tudatlanságból és rossz szándék által vezérelve" sérti a történelmi igazságot, az 1919-ben kötött versailles-i békeszerződésben, valamint az 1920-as trianoni békeszerződésben foglaltakat. A tárca ezért intézkedett Románia berlini külképviselete révén, hogy a DPA és a ZDF hibaigazítást közöljön a cikk kapcsán. 

FRISSÍTÉS2: A ZDF közszolgálati televízió a honlapján „Beitritt” (csatlakozás, egyesülés) szóra javította a kifogásolt „Anschluss” (elcsatolás) kifejezést. „Ma Erdély Románia közepén fekszik. Ez nem volt mindig így” – fricskáznak azért oda a románoknak a pár soros cikk leadjében. A hír alján jelzik, hogy az eredeti verzióban az „anschluss” kifejezést használták. 








EZT OLVASTA MÁR?

X