Komoly vádat fogalmazott meg a NATO Oroszországról


-A A+

A NATO külügyminiszterei egyetértenek abban, hogy Oroszország megsérti a közepes és rövid hatótávolságú, szárazföldi indítású nukleáris eszközökről szóló megállapodás (INF) rendelkezéseit - jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben.

Jens Stoltenberg a szövetség külügyminiszterei kedden kezdődött tanácskozásának szünetében tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy arra a következtetésre jutottak, hogy Oroszország bizonyíthatóan új rakétarendszert fejlesztett ki és hozott létre, amely teljes mértékben megsérti a kulcsfontosságú INF-szerződést, amely 30 éven át őrizte a NATO, partnerországai és az egész világ biztonságát.

A külügyminiszterek elfogadott nyilatkozatukban felszólították Oroszországot, hogy teljes körűen és ellenőrizhető módon azonnal térjen vissza a szerződés rendelkezéseihez. A szövetségesek továbbá szilárd elkötelezettségüket fejezték ki egy hatékony nemzetközi fegyverellenőrzési rendszer megőrzése és a leszerelés mellett - tette hozzá a főtitkár. Mint elmondta, az Egyesült Államok és más szövetségesek is számos alkalommal tettek erőfeszítést az Oroszországgal való együttműködésre és kértek választ az új rakétaprogramról. Oroszország azonban nem adott kielégítő választ, továbbra is gyártotta és telepítette a szerződés szerint tiltott rakétákat.

Az INF-szerződés megsértése megnehezíti a fegyverek hatékony ellenőrzésére és leszerelésére irányuló törekvések sikerét, és alapjaiban ássa alá a szövetségesek biztonságát. A fegyverek ellenőrzésére vonatkozó megállapodások csak akkor érvényesek, ha minden fél tiszteletben tartja azokat - közölte.

Nem kérdéses, hogy az Egyesült Államok teljes mértékben megfelel a szerződésnek. Nincsenek új amerikai rakéták Európában, de új orosz rakéták vannak Európa közvetlen szomszédságában. A helyzet, amelyben az Egyesült Államok betartja a szerződést és Oroszország nem, egyszerűen nem tartható fenn - fogalmazott Stoltenberg, és kijelentette: "nem akarunk új fegyverkezési versenyt. Nem akarunk új hidegháborút. A szövetségesek továbbra is az Oroszországgal való jobb kapcsolat érdekében fognak dolgozni".

Oroszországnak még van egy utolsó esélye arra, hogy visszatérjen az INF-egyezmény rendelkezéseihez és megfeleljen azoknak. A katonai szövetségnek pedig fel kell készülnie az érintett nukleáris fegyverek megsemmisítését célzó szerződés nélküli világra - közölte.








EZT OLVASTA MÁR?

X