Nézőpont: a magyarok 38 százaléka a kormánypártokkal szimpatizál


-A A+

A Nézőpont Intézet vezető elemzője szerint a magyar kormánypártok a bevándorlási és családpolitikájuk miatt sikeresek.

Nagy Dániel erről annak kapcsán beszélt szerdán az M1 aktuális csatornán, hogy az intézet előző nap közölt kutatási eredményei alapján a felnőtt magyar lakosság 38 százaléka a Fidesz-KDNP-vel szimpatizál, ami mintegy hárommillió kormánypárti választópolgárt jelent. Nagy Dániel azt mondta, a kormánypártok bevándorlási és családpolitikája jól kiegészíti egymást, és a többi párt szavazóinak többsége is egyetért ezekkel. Felidézte, hogy mérésük szerint két százalékkal növekedett a kormánypártok szavazóinak aránya. A Fidesz-KDNP támogatottságának növekedése valószínűleg a Jobbikból átpártolóknak tudható be, ugyanis az eredményekben a Jobbik ott gyengült, ahol a kormánypártok erősödtek - értékelt. Hozzátette, a Mi Hazánk Mozgalom is elvonhatja a Jobbik szavazóit, mert továbbvitte az ideológiát, amely korábban a Jobbiknál megtartó erő volt.

Az MSZP és a Párbeszéd koalíciója 5-ről 6 százalékra növelte táborát, ez mintegy félmilliós lehet. A Demokratikus Koalíció megtartotta az októberben mért 4 százalékos támogatottságát a teljes népességben, ami 320 ezer fő. A Magyar Kétfarkú Kutyapárt 1 százalékkal növekedve immáron 3 százalékon áll, azaz 240 ezer támogatója lehet. Az LMP és a Momentum változatlanul 2-2 százalékos, 160-160 ezer fős táborral rendelkezik, a Mi Hazánkat pedig a lakosság 1 százaléka, mintegy 80 ezer ember támogatja.

A Nézőpont Intézet szerint „érdekes fejlemény”, hogy a Fidesz-KDNP támogatottsága rendre azokban a társadalmi csoportokban növekedett, amelyekben a Jobbiké csökkent. A férfiak körében a Jobbik 3 százalékkal esett vissza, a kormánypártok ugyanennyivel növelték támogatottságukat. A megyeszékhelyeken a Jobbik tábora 4 százalékponttal lett kisebb októberről novemberre, a Fidesz-KDNP ebben a csoportban 5 százalékkal bővült.

A legdrámaibb, 6 százalékos visszaesést a Jobbik a hagyományos célcsoportjának számító 18-29 évesek körében szenvedte el, a kormánypártok ebben a korcsoportban 4 százalékkal növekedtek. Ha most vasárnap tartanák az európai parlamenti választásokat, akkor a mért adatok alapján a Fidesz-KNDP a jelenlegi 12 helyett 14 képviselőt küldhetne az EP-be. Rajtuk kívül a Jobbik 4, az MSZP-Párbeszéd 2 és a Demokratikus Koalíció 1 jutna parlamenti mandátumokhoz.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása november 10-27. között készült 2000 fő személyes megkérdezésével. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. A 2000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatóság esetén a mintavételi hiba 2,2 százalék - tudatta az intézet.







EZT OLVASTA MÁR?

X