Riasztó, ami Észak-Koreában történik titokban


-A A+

Észak-Korea jelentősen fejlesztette egyik fontos, nagy hatótávolságú rakéták kilövésére alkalmas atomrakéta-bázisát, miközben az Egyesült Államokkal folytatott leszerelési tárgyalások megrekedtek – jelentette a CNN hírtelevízió friss műholdfelvételekre hivatkozva csütörtökön.

A közelmúltban több jelentés is érkezett arról, hogy Észak-Korea folytatja rakétaprogramját, annak ellenére, hogy az Egyesült Államokkal egy leszerelési tervben állapodott meg.

A CNN riportja a nemzetközi tanulmányokkal foglalkozó Middlebury Intézet jelentésére hivatkozik, miszerint az érintett észak-koreai rakétaközpont az ország hegyvidéki részén helyezkedik el. A már ismert jongdzodongi bázistól mintegy 7 kilométernyire építkezés zajlik egy eddigiekben be nem jelentett helyszínen. A jelentés szerint ez lehet a már ismert bázis része, vagy pedig egy különálló egység.

„A műholdfelvételek azt mutatják, hogy a bázis továbbra is aktív” – derült ki a Middlebury Intézet CNN által is közölt jelentéséből, amely arról is ír, hogy Észak-Korea a múlt évben jelentősen bővített egy közeli létesítményt, amely úgy tűnik, hogy egy másik rakétaközpont.

A felvételek októberben és novemberben készültek, azt követően, hogy Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető megállapodott a Koreai-félsziget atomfegyvermentessé tételében.

A Middlebury Intézet jelentése megemlíti azt is, hogy az újonnan felfedezett helyszín elhelyezkedése képessé teszi a bázist Észak-Korea legújabb, nagy hatótávolságú rakétáinak fogadására. Egyes rakéták képesek nukleáris fegyverek szállítására is, amelyek elérhetik akár az Egyesült Államokat is.

A jelentés hozzáteszi, hogy a létesítménynél fákkal és földdel álcázott fedezékek, illetve föld alatti alagutak vannak, utóbbiak akár rakéták tárolására is használhatóak lehetnek.








EZT OLVASTA MÁR?

X