A „rabszolgatörvény” ellen tüntetnek a szakszervezetek Budapesten


-A A+

Megkezdődött a szakszervezetek tiltakozó akciója a munka törvénykönyve tervezett módosítása ellen szombat délelőtt Budapesten.

A szakszervezetek a tiltakozó demonstrációt a többi között a munkaidőkeret egy évről három évre emelése és a rendkívüli munkaidő éves keretének 250 óráról 400 órára növelése miatt szervezték. A tüntetők a fővárosi Jászai Mari téren gyülekeztek, majd elindultak a Szent István körúton a Nyugati pályaudvar felé.

 
 

 A tömeg a Kossuth Lajos térre tart - a Bajcsy-Zsilinszky út és az Alkotmány utca érintésével -, ahol a tervek szerint beszédek hangzanak el. A Magyar Szakszervezeti Szövetség, a tüntetés főszervezőjének képviselői egy molinót tartanak maguk előtt, amelyen az olvasható, hogy "Tiltakozunk a rabszolgatörvény ellen!".

A demonstrálók szakszervezeti lobogókat, tiltakozó táblákat lehet látni, sokan sípokat fújva vonulnak.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X