Vasárnap is tüntettek Budapesten a túlóratörvény ellen


-A A+

Vasárnap, magyarországi idő szerint délután 3 órától kezdődött a budapesti tüntetés a "rabszolgatörvény" ellen.

A tömeg az Alkotmány utcáig vonult, ahol beszédek hangzottak el. Székely Tamás, a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke első felszólalóként azt mondta: "mi nem vagyunk Soros-bérencek, mi dolgozók vagyunk, nem úgy mint a gyárat belülről soha nem látott, urizáló képviselők". 

Szepesházi Péter, lemondott bíró a közigazgatási különbíróságok ügyéről tartott beszédet, Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s országgyűlési képviselő arról beszélt, a jelenlegi kormány "Magyarországot Európa szegényházává tette". Bősz Anett, a Liberálisok politikusa szerint az elmúlt nyolc évben a kormány minden magyar állampolgárt megsértette jogában. Szél Bernadett független képviselő azt mondta, "elég abból, hogy nekik mindent szabad, mi meg fogjuk be és dolgozzunk orrvérzésig".

Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő azt mondta, elege van, hogy "átgázolnak mindenkin, de megtűrik maguk között a tolvajokat és a csalókat, a nőverőket és a rablókat." Varga-Damm Andrea, a Jobbik politikusa szerint 2002-ben Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hisz a szeretet erejében, ma azonban "már csak a félelemre és a gyűlöletre apellál".

 

A tüntetés fél 7 előtt ért véget, de a sajtó beszámolói szerint az emberek egy része maradni akart. Sokan a Parlament előtt skandáltak.

Beer Miklós váci megyés püspök levélben üzent a tüntetőknek: "tisztelem bennetek a kitartást, ahogy a hideg idő ellenére egymást erősítitek célotok elérésében", írta, felszólalva az erőszak ellen.







EZT OLVASTA MÁR?

X