The Sun: TBC-s román bevándorlók miatt halnak ki a britek


-A A+

Szörnyű vég vár Nagy-Britanniára a The Sun szerint. A bulvár lap csütörtöki számában „tényfeltáró riportot” közöl a romániai bevándorlók által terjesztett gyilkos bacilusról, amely 2014-től fokozatosan kiirtja a szigetország lakosságát.
sun

The Sun emlékeztet arra, hogy London jövőre teljesen feloldja a munkaerő-piaci korlátozásokat, és romániaiak ezrei özönlik majd el Nagy-Britanniát a jobb élet reményében. Többségük odahaza mélyszegénységben él, és nagy részük egy elfelejtettnek hitt betegség, a tuberkulózis bacilusának hordozója.

„Katasztrófa közeleg. Elég, ha egy TBC-s romániai bevándorló tíz percig utazik a metrón, máris egy tucat britet fertőz meg” – nyilatkozta a lapnak Jonathan Stillo orvos-antropológus. Adatai szerint Romániában 35 ezer tuberkulózisos beteget tartanak nyilván, míg Nagy-Britanniában két éve mindössze 81 esetet jegyeztek.

A cikk szerzője a The Sun bukaresti tudósítója, aki a legismertebb romániai TBC-klinikát, a Marius Nasta Intézetet is meglátogatta, betegeket, orvosokat is megszólaltatott. „A kórházajtók mögött élőhalottak járkálnak a szerencsésebb páciensek között” – zárja tudósítását.stillo

A HotNews csütörtökön megszólaltatta a The Sunnak nyilatkozó Jonathan Stillót. Az orvos szörnyülködve kért bocsánatot a cikkért. „Teljesen kiragadták a kontextusból a nyilatkozatomat. Soha nem mondtam, hogy a románok fogják megbetegíteni briteket, és határozottan elutasítom, hogy nevemet egy románellenes üzenetű cikkben használták fel” – mondta a romániai portálnak a szakértő.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X