Franciaország marad Szíriában, a kurdok tartanak az Iszlám Államtól
Nathalie Loiseau francia Európa-ügyi miniszter arra reagált, hogy a Fehér Ház szerdán bejelentette, megkezdődött az amerikai katonák kivonása Szíriából.
Egyelőre természetesen maradunk Szíriában – mondta el a miniszter a CNEWS hírtelevízióban, kiemelve, hogy a terrorizmus elleni harc nincs lezárva, és az Iszlám Állam elleni küzdelem továbbra is elsődleges fontosságú. Washington egyoldalú döntése a szíriai kivonulásról arra készteti Franciaországot, hogy még inkább elgondolkozzon azon, milyen nagy szükség van a döntési és stratégiai autonómiára Európában – tette hozzá.
Florence Parly védelmi miniszter egy Twitter-üzenetében azt írta: az Iszlám Államot nem sikerült leradírozni a térképről, sem a gyökereit kiirtani. Egyszer és mindenkorra katonai vereséget kell mérni erre a terrorszervezetre – hangsúlyozta.
Szíriában a francia haderő az amerikai irányítású nemzetközi koalíció részeként van jelen, logisztikai támogatást és kiképzést biztosít, valamint Jordániában állomásozó harci repülőgépekkel és az iraki-szíriai határra telepített nehéztüzérséggel támogatja a koalíció katonai műveleteit.
A Fehér Ház szerdai közlése szerint az amerikai csapatok kivonása Szíriából 60 és 100 nap közötti időt fog igénybe venni. Az amerikai elnöki hivatal szóvivője közleményében úgy fogalmazott: az Iszlám Állam dzsihadista szervezet territoriális kalifátusát legyőzték, ezek a diadalok Szíriában azonban nem jelentik az Egyesült Államok vezette terrorellenes globális koalíció vagy az általa folytatott kampány végét. Az Iszlám Állam elleni küzdelem új szakaszba lép – tették hozzá.
A kurdok az Iszlám Állam újjáéledésétől tartanak
Az Egyesült Államok által támogatott, kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) fegyveres szervezet csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy az előző nap bejelentett szíriai amerikai csapatkivonás az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet újjáéledéséhez és a kelet-szíriai harcok kiújulásához fog vezetni.
Az SDF közleménye szerint az amerikai csapatkivonásnak veszélyes következményei lesznek a nemzetközi stabilitásra. Ez a döntés politikai és katonai vákuumot hoz létre a régióban, ellenséges erők karmai közé lökve az ott élő népeket – áll a közleményben.
Donald Trump amerikai elnök döntése a csapatkivonásról riadalmat okozott Washington kurd szövetségeseinél, akik az Egyesült Államok legmegbízhatóbb partnerei Szíriában, és a leghatékonyabb szárazföldi erőt jelentik az Iszlám Állam elleni harcban.
Az amerikai csapatkivonást az Egyesült Államok szíriai szövetségesei úgy tekintik, hogy Washington magukra hagyta lojális szövetségeseit, és amely Törökországot a kurdok elleni azonnali offenzívára késztetheti. Abdel Karim Umar, az SDF szóvivője csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy egy török támadás okozta káosz oda vezethet, hogy dzsihadisták ezrei szabadulhatnak ki a fogságból. Ezek a harcosok szülőhazájuk számára nagy problémát jelenthetnek.
Az Egyesült Államok által felfegyverzett és kiképzett Népvédelmi Egységek (YPG) irányítása alatt álló SDF Szíria északi és keleti részén nagy területeket foglalt el az Iszlám Államtól. Fogolytáborai tele vannak IÁ-harcosokkal és családtagjaikkal, köztük sok külföldivel.
Putyin üdvözölte a szíriai amerikai csapatkivonást
Üdvözölte és helyesnek nevezte a Szíriából történő csapatkivonásról hozott amerikai döntést csütörtöki moszkvai sajtóértekezletén Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Hangot adott álláspontjának, hogy az amerikai erők jelenlétére nincs szükség a szíriai konfliktus politikai rendezéséhez. Megismételte az orosz álláspontot, amely szerint az Egyesült Államok törvénytelenül állomásoztatott katonákat az arab országban, mert jelenlétüket sem az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem hagyta jóvá, sem pedig Bassár el-Aszad szíriai elnök nem kérte.Hozzátette: még nincs jele annak, hogy Washington valóra váltja-e elhatározását. Emlékeztetett arra, hogy az amerikai vezetés az elmúlt 17 évben többször kilátásba helyezte az afganisztáni csapatkivonást is.
Putyin egyetértett Donald Trump amerikai elnöknek azzal a megállapításával, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet súlyos veszteségeket szenvedett el Szíriában, de felhívta a figyelmet arra is, hogy a szélsőségesek átcsoportosíthatják erőiket.
- 33160 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33162 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33163 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33164 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33165 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33165 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni