Törökország az ENSZ elé vinné a Hasogdzsi-gyilkosság ügyét


-A A+

Törökország az ENSZ elé akarja vinni Dzsamál Hasogdzsi szaúdi ellenzéki újságíró meggyilkolásának ügyében folyó vizsgálatot - jelentette ki hétfőn Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter.

A tunéziai fővárosban, Tuniszban tartózkodó politikus vendéglátójával együtt tartott sajtóértekezletén arra szólította fel Szaúd-Arábiát, hogy ossza meg a nemzetközi közösséggel a gyilkosság vizsgálatának eddigi eredményeit.

A szaúdi monarchiát bíráló, 59 éves Hasogdzsit október 2-án gyilkolták meg az isztambuli főkonzulátuson, ahová a török menyasszonyával való házasságkötéséhez szükséges iratokért ment. Menyasszonya, Hatice Cengiz órákig várakozott rá a konzulátus előtt, majd értesítette eltűnéséről a török hatóságokat.

Az isztambuli főügyészség szerint Hasogdzsit előre kitervelt módon azonnal megfojtották, mihelyt belépett a külképviselet épületébe, holttestét a gyilkosságot követően feldarabolták, majd megsemmisítették.

Rijád először azt mondta, hogy az újságíró élve hagyta el a konzulátust, majd az ügy miatt fokozódó nemzetközi nyomás hatására elismerte, hogy Hasogdzsi meghalt egy „dulakodás közben”. Ankara állításával szemben a szaúdi vádirat szerint Hasogdzsival nem előre kitervelten végeztek.








EZT OLVASTA MÁR?

X