Sok vagy kevés? Jelentős adót szabnának ki az amerikai szupergazdagokra


-A A+

Van, aki sokallja, van, aki szerint ez még kevés: hetven százalékos adót szabna ki a legfelső jövedelmi decilisre a demokraták egyik legismertebb, friss képviselője, Alexandria Ocasio-Cortez.

A Bernie Sanders szenátor mozgalmában tevékenykedő New York-i képviselőt az amerikai sajtó pártpreferenciától és ideológiától erősen függően ítéli meg. A republikánusok számára maga az ördög, hiszen magát demokrata szocialistának vallja és az államot erősítené meg szemben a gazdasági szereplőkkel, a demokrata párt körében sem feltétlenül szimpatizál mindenki a feltörekvő baloldali erőkkel.

Sokan azonban meglehetősen szimpatizálnak a 28 éves nővel és az elsősorban általa felhangosított értékekkel. Az "új zöld megállapodásként" ismert projekt – amely a Franklin D. Roosevelt elnök 1933-36 közötti időszakának gazdasági irányváltására utal vissza – részeként most egy 70 százalékos adóplafon megszavaztatását tervezi. A megállapodás egyébként a környezetvédelmi megfontolásokat helyezi előtérbe.

A Vox cikke rámutat: a 70 százalék egyáltalán nem ismeretlen az amerikai történelemben. A neoliberális gazdasági berendezkedést megelőzően Eisenhower elnök előtt a legtöbbet keresők egyenesen 91 százalékos adót fizettek – ez csökkent Kennedy és Johnson elnöksége alatt 70 százalékra, majd Reagan első nagy adócsökkentését követően 50, a második után 38 százalékra, 1986-ra.

Jelenleg az Egyesült Államokban egy évente 550 ezer dollárt kereső személy ugyanolyan arányban fizet adót, mint az, aki 10-50-szer többet keres. Cortez csupán oda térne vissza, ahonnan az USA elindult a harmincas éveket követően: "aki felmászik a létrán, annak többel kell hozzájárulnia" a társadalmi kiadásokhoz.

Címlapi illusztrációnk forrása: CreditCreditSarah Silbiger/The New York Times








EZT OLVASTA MÁR?

X