Románia elvi beleegyezését adta, hogy öt migránst befogadjon Máltából


-A A+

Románia elvi beleegyezését adta, hogy öt migránst befogadjon azok közül, akik nemrég érkeztek Máltára közölte kedden a román külügyminisztérium.

Románia az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként egy „pozitív üzenetet” akart közvetíteni a tagországok irányában, hogy hasonló módon járjanak el írja a külügy közleményében. A Sea-Watch nevű civil szervezet hajóján 32 menekült tartózkodik, a Sea-Eye szervezet hajóján pedig 17. Jelenleg mindkét hajó Málta felségvizein várakozik. 



Margaritis Schinas, az Európai Bizottság szóvivője ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy az Unió tagállamainak 'konkrét szolidaritásról' kell tanúbizonyságot tenniük, mert a két alapítványi hajón lévő menekülteknek biztonságban és késedelem nélkül partra kell szállniuk. 
 Az AFP által nem nevesített európai diplomáciai források szerint Németország, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Írország, Románia, Málta, Portugália és Olaszország jelezte, hogy hajlandó lenne átvenni a menekültek egy részét. 

A helyzetet bonyolítja, hogy Málta azt kéri, a migránsok elosztására vonatkozó egyezménybe foglalják bele annak a 249 menekültnek az elhelyezését is, akik mintegy tíz nappal ezelőtt szálltak partra a dél-európai szigetországban. A felsorolt államok viszont 49-nél több személy befogadására tettek ajánlatot, de az említett migránsok teljes létszámánál kevesebbre. 

A tárgyalás során Spanyolország is nyitottnak mutatkozott, ugyanakkor emlékeztetett, hogy nemrég fogadott be több mint 300 menekültet egy spanyol alapítványi hajóról.








EZT OLVASTA MÁR?

X