Vádat emeltek a chemnitzi gyilkosság szír elkövetője ellen


-A A+

Vádat emeltek kedden a tavalyi chemnitzi jobboldali tüntetéseket kiváltó gyilkosság egyik feltételezett elkövetője, a szíriai Alaa S. ellen Németországban. 

A Chemnitzben augusztus 26-n történt késelés demonstrációk sorozatát robbantotta ki. A gyakran erőszakossá váló tüntetések mellett nagy port kavart az a felvétel, amelyen az látható, hogy németek megtámadnak és üldözőbe vesznek két arab férfit. Ezt számos német politikus, köztük Angela Merkel kancellár is hajtóvadászatnak nevezte.

A szíriai menedékkérőt Daniel Hillig megölésével vádolják, emellett gyilkossági kísérlet és testi sértés miatt is vádat emeltek ellene. A gyilkosság egy másik gyanúsítottját, az iraki Farhad A.-t még nem kerítették kézre a német hatóságok, nemzetközi körözést adtak ki ellene.

A német ügyészség közölte, a nyomozás során több mint száz szemtanút kérdeztek ki, aminek segítségével a rendőrség megállapította: a késes támadás az után történt, hogy az iraki gyanúsított összeszólalkozott a német áldozattal. Alaa S. később keveredett bele a vitába. A rendőrség azt azonban nem tudta megállapítani, mi váltotta ki a vitát. 

Az ügyészség szerint úgy tűnik, a szíriai és az iraki menedékkérő is megszúrta a német férfit a karján és a mellkasán. Egy másik németet is megszúrtak, súlyos sebesüléseket okozva neki.

Az ügyben vádat emelhetnek még egy harmadik férfi, az iraki Yousif A. ellen is. Őt rövid időre őrizetbe helyezték, de szeptemberben elengedték, mert nem volt akkor elegendő bizonyíték ellene. Egyelőre nem világos, mennyire volt köze a történtekhez.








EZT OLVASTA MÁR?

X