Urbi et Orbi: a béke megteremtésére szólított fel a pápa


-A A+

A vasárnapi szentmise után Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika erkélyéről mondta el húsvéti üzenetét, majd Urbi et Orbi (Róma városának és a világnak szóló) áldását adta. A sajtó meglepetésére az új pápa elődeivel ellentétben nem köszöntötte a világ népeit idegen nyelveken. Csak olaszul beszélt.

A pápa mindenekelőtt húsvéti jókívánságait fejezte ki Róma városának és az egész világnak. "Szeretném, ha a Krisztus feltámadásának üzenete minden otthonba, minden családhoz elérkezne, főleg oda, ahol a legtöbb a szenvedés, a kórházakba, börtönökbe…" - mondta.kint

 Arra a kérdésre, hogy "mit jelent Jézus feltámadása", azt válaszolta, "azt jelenti, hogy Isten szeretete megváltoztathatja életünket, kivirágoztathatja a szívünkben levő sivatagot…". Hozzátette: "mennyi sivatagon kell az embernek ma is átkelnie! Főleg az emberben rejlő sivatagon, amikor hiányzik az Isten és a másik ember iránti szeretet, amikor hiányzik annak a tudata, hogy a teremtett világ őrzői vagyunk…".

Az egyházfő húsvéti beszédének második része hagyományosan a békéről szólt: Ferenc pápa békét sürgetett a Közel-Keleten, izraeliek és palesztinok között, "akik nehezen tudják megtalálni az egyetértés útját, hogy ők bátran és egymás iránt nyitottan indítsák újra a tárgyalásokat a túl sok ideje tartó konfliktus beszüntetésére".vat2

A békéért imádkozott Irakban, hogy "véglegesen szűnjön meg az erőszak", békéért a "szeretett" Szíriában "a konfliktus által sebzett népéért és a számtalan menekültért, akik segítségre és vigaszra várnak… mennyi szenvedést kell még elviselniük, mielőtt politikai megoldás születne?"

 Békét kért a véres konfliktusok színhelyén, Afrikában: Maliban, hogy "egységre és stabilitásra találjon", Nigériában, ahol "sajnos nem szűnnek a számos ártatlan életét fenyegető merényletek, és ahol nem keveseket, így gyerekeket is, terrorista csoportok tartanak túszként fogva", a Kongói Demokratikus Köztárságban és a Közép-Afrikai Köztársaságban, ahol "sokaknak kell elhagyniuk otthonukat  és még mindig félelemben élnek".vat

"Békét a egész világnak, melyet még annyira megoszt a könnyű vagyonszerzést keresők kapzsisága, melyet megsebez az emberi életet és a családot fenyegető egoizmus. Az egoizmus vezeti az emberkereskedelmet is, mely a huszonegyedik század legnagyobb méretű rabszolgatartása. Békét az egész világnak, melyet  a kábítószer-kereskedelem erőszaka szaggat és a természeti források káros kizsákmányolása!" - mondta a pápa.

A szentmise és a beszéd között a pápa nyitott autóval körbejárta a teret, ahol többek között egy beteg kisfiút vett kézbe. Egy argentin hívő a Buenos Aires-i San Lorenzo labdarúgócsapat mezét adta neki. 

A  hívőkkel teljesen megtelt Szent Péter téren pontifikálta Ferenc pápa a húsvét vasárnapi szentmisét. Az új pápa első húsvét vasárnapi miséje előtt már órákkal elözönlötte a tömeg a teret és a Vatikán környékét is. A Szent Péter bazilika előtt felállított szabadtéri oltárt és az egész teret mediterrán virágok és növények díszítették.husvet

Ferenc pápa vezette szombat este a húsvéti vigíliát, amely a tűz megáldásával és a húsvéti gyertya meggyújtásával kezdődött a római Szent Péter bazilikában.papa2

Ferenc pápa a bazilika bejáratánál áldotta meg a tüzet. A húsvéti gyertyára egy alfa és egy ómega betűt vésett az idei évszámmal együtt. Az egyházfő a kezükben gyertyát tartó bíborosokkal a templom főoltáráig vonult. A zsúfolásig megtelt bazilika kezdetben sötét volt, majd amikor a pápa megérkezett az oltárhoz, fényárba borult. A Resurrexit (Feltámadott) rítusnál megszólaltak a Szent Péter bazilika harangjai.

"Fáradtak, csalódottak, szomorúak vagyunk, érezzük bűneink terhét és úgy érezzük, hogy nem bírjuk tovább? Ne zárkózzunk önmagunkba, ne veszítsük el a reményt, ne adjuk fel soha! Nincsen bűn, melyet Isten meg ne bocsátana, nincsen helyzet, melyet Isten meg ne tudna változtatni" - mondta Ferenc pápa a homíliájában.papa4

Hozzátette, "olyanok vagyunk mint az apostolok: ahhoz ragaszkodunk, ami biztonságot ad, inkább egy sírnál időzünk, a halottakra gondolunk(...) Krisztust az élők között kell keresni".

"Az újdonság gyakran félelmet kelt bennünk, de ne zárkózzunk el előle, ne féljünk attól az újdonságtól, melyet Isten hoz az életünkbe, mivel ő mindig meglep bennünket" - mondta.

A vigílián a pápa egy olasz, egy albán, egy orosz és egy amerikai fiatal felnőttet részesített a keresztség, az elsőáldozás és a bérmálás szentségében.papa5

A Ferenc pápa vezette első nagyszombati virrasztáson a hagyomány szerint egymást követte az igeliturgia, a keresztségi liturgia és az eucharisztia liturgiája, de a több órás szertartás az új pápa akarata szerint rövidebb volt az eddig megszokottnál.

Szombaton a RAI olasz közszolgálati televízióban kiállították a torinói szent leplet. A torinói székesegyházban őrzött ereklyét másfél órán keresztül lehetett látni a képernyőn. Ez utoljára 1973-ban történt meg. A szent lepel bemutatását Ferenc pápa videóüzenete kísérte.

Vasárnap az egyházfő a Szent Péter téren mutat be szentmisét. Délben a bazilika erkélyéről húsvéti beszédet mond, majd Urbi et Orbi áldását adja Róma városára és a világra. A Vatikán bejelentése szerint Ferenc pápa is több nyelven köszönti majd a világ népeit, de a több mint hatvan nyelven megszólaló elődeihez képest "egyszerűbb és rövidebb formában".

Hétfőn a pápa Regina Coeli (Mennyek királynője) imát mond a Szent Péter téren. Ezt "meglepetés" követi - mondta Federico Lombardi szentszéki szóvivő, aki nem árulta el, miről van szó.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X