Két magyar jelölt indul a szlovák államfőválasztáson


-A A+

Az MKP és a Most-Híd is indít jelöltet a március 16-i államfőválasztáson Szlovákiában.

A Magyar Közösség Pártja részéről Menyhárt József pártelnök indul a választáson, a  Most-Híd pedig szintén a párt elnökét, Bugár Bélát indítja.

Menyhárt József a Felvidék.mának adott interjújában is arról beszélt, elengedhetetlen számukra az etnikai alapú, elvi politizálás, az önrendelkezésből pedig nem szabad engedniük. Mint mondta, attól tart, hogy 2020-ban, ha nem lesznek előrehozott választások, a szlovák parlamentben elveszíti politikai képviseletét a felvidéki magyarság – a céljuk éppen ezért visszajutni a parlamentbe.

A Maszolnak adott interjújában Menyhárt úgy fogalmazott tavaly: "mi magyar nemzetiségű és magyar érzelmű jelöltet állítunk még akkor is, ha tudjuk, hogy a szlovák közvélemény és maga Szlovákia sem nőtt fel ahhoz, hogy magyar köztársasági elnöke legyen".

Bugár Béla máshová fekteti a hangsúlyt, mint ahogy nemrég fogalmazott: "nem verem féltéglával a mellemet, hogy magyar vagyok". Szerinte az elmúlt két és fél évben olyan sok, magyarokat érintő törvényt hoztak, " mint amennyit az előző összes választási időszakban soha". Köztársasági elnökként arra emlékeztetne, hogy a kisebbségek fontos részei az országnak - mondta.

Szerinte ugyanakkor van esélye bejutni a választás második körébe. Egy januári interjúban azt is mondta, "vitázzunk arról, hogy melyik jobb, az egykulcsos vagy a többkulcsos adó, vagy hogy mire szánjon az állam több pénzt, az iskolaügyre vagy az egészségügyre. Csak így van értelme a politikának, és így tudja szolgálni a polgárokat."








EZT OLVASTA MÁR?

X