Hamis volt a „skót Stonehenge”


-A A+

Mindössze két évtizedes a többezer évesnek tartott régészeti lelet Skóciában.

A közelmúltban felfedezett skót kőgyűrűről kiderült: hamis. A lelőhely korábbi tulajdonosa, egy helyi gazda árulta el a szakértőknek, hogy ő maga építette a "leletet", a kilencvenes években. Mint mondta, csak szórakozott, nem megtévesztés céljából építette a kőgyűrűt.

Neil Ackerman, Aberdeenshire-i Tanács régésze azt mondta, ugyan csalódott, de mivel nehéz az ilyen alkotások korában megállapítása, ezekről is vehetnek feljegyzéseket, hogy a jövőben ne tévedjenek.

A régészek azt hitték, hogy egy fekvő kőgyűrűt fedeztek fel, amely többezer éves. Skóciában ugyanis körülbelül száz hasonló építményt találni, amelyek nagyjából 3500-4500 éve állnak, vélhetően temetkezési helyként és szertartások végrehajtását szolgálva.








EZT OLVASTA MÁR?

X