Románia a NATO megbízható szövetségese marad


-A A+

Románia az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) megbízható szövetségese marad - hangsúlyozta Viorica Dăncilă miniszterelnök szerdán Brüsszelben, a Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral folytatott megbeszélést követően. 

Közös sajtótájékoztatójukon a román kormányfő rámutatott, fontos esztendő az idei Románia számára, hiszen az év első felében az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét tölti be, és idén 15 éve, hogy csatlakozott a NATO-hoz, ugyanakkor a NATO is 2019-ben ünnepli megalakulásának 70. évfordulóját. "Biztosítottam a főtitkárt arról, hogy Románia a NATO megbízható szövetségese marad, támogatja az euroatlanti biztonsághoz nélkülözhetetlen transzatlanti kapcsolatok megerősítését" - fogalmazott. Hozzátette, Románia ezután is teljesíteni fogja NATO-tagságából eredő kötelezettségeit, jelentősen növelte a védelemre szánt költségvetését és kitüntetett figyelmet fordít a haderőfejlesztésre.

Jens Stoltenberg a sajtótájékoztatón rámutatott, Románia NATO-tagsága mind az ország, mind az észak-atlanti szövetség számára fontos. "Különféle módon hozzájárultak a közös biztonsághoz, az önök hozzájárulásának köszönhetően erősebbek vagyunk" - mondta.

A főtitkár beszélt a román katonáknak a nemzetközi NATO-missziókban való részvételéről, hangsúlyozta az ország fontosságát a nyugat-balkáni helyzet stabilitásának, valamint a fekete-tengeri térség biztonságának biztosításában, ugyanakkor kiemelte a deveselui rakétavédelmi bázis fontosságát.

A NATO és az Európai Unió egyre szorosabban együttműködik katonai mobilitás, kiberbiztonság és tengerészet terén, és örömre ad okot, hogy a román EU-elnökség célkitűzései között a NATO és az EU közötti együttműködés erősítése is szerepel - mondta Stoltenberg, aki ugyanakkor méltányolta, hogy Románia idén is védelmi célokra szánja bruttó hazai termékének 2 százalékát. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X