Vészesen fogy Grönlandon a jég: 7 méterrel is emelheti a tengerszintet


-A A+

Gyorsabban olvad Grönland jege, mint azt eddig vélték: egy új tanulmány szerint 2003 óta megnégyszereződött a jégveszteség mértéke.

A PNAS című tudományos folyóiratban megjelent eredmények szerint Grönland délnyugati részén keletkezett a 2003 és 2013 közötti legnagyobb összefüggő jégveszteség. Ez egy olyan térség, amelyet korábban nem tekintettek a tengerszint növekedését jelentősen befolyásoló tényezőnek, főként mert nincsenek ott nagy gleccserek.

„Tudjuk, hogy nagy a probléma a nagy gleccserek olvadása miatti jégveszteség növekedésével. Most azonban egy második komoly problémával szembesülünk: egyre nagyobb jégtömegek válnak olvadékvízzé, és folyókként áradnak a tengerbe” – mondta Michael Bevis, az Ohiói Egyetem geodinamikai szakértője, a kutatás vezetője.

A felszíni jégtömegek olvadása, amely a kutatás készítői szerint a globális felmelegedés következménye, a tengerszint emelkedésének fő jövőbeli mozgatórugójává válik. „Az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy alkalmazkodunk a helyzethez, és korlátozzuk a további globális felmelegedést” – mondta Bevis.

A Nature című tudományos lapban decemberben megjelent tanulmány szerint a helyenként több mint 1,6 kilométer vastag grönlandi jégtakaró olvadása már most 33 százalékkal nagyobb mértékű, mint amekkora az egész 20. században volt.

A jégtakaró elég jeget tartalmaz ahhoz, hogy elolvadása esetén hét méterrel megnövelje a globális tengerszintet.








EZT OLVASTA MÁR?

X