Csak magyar állampolgárként halt meg Tamás Anikó


-A A+

67 éves korában pénteken váratlanul meghalt a felvidéki Tamás Anikó, akit 101 éves édesanyjával, Tamás Ilonka nénivel együtt fosztottak meg állampolgárságától a pozsonyi hatóságok azt követően, hogy nyilvánosan felvállalták a magyar állampolgárság megszerzését.tamasaniko

Tamás Anikó január elsején szívinfarktust kapott, nem sokkal azt követően, hogy - több más magyar állampolgárságot szerzett felvidéki magyarhoz hasonlóan - személyes okmányainak leadása céljából beidézték a rendőrségre. Még lábadozott az infarktus után, amikor a kórházban közölték vele, hogy az Általános Egészségbiztosító - állampolgársága elvesztése miatt - nem hajlandó téríteni a kezelés számláját, így azt neki kell megtérítenie. Végül ezt sikerült elkerülni.

Tamás Anikó váratlan halála kapcsán Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke elmondta: megkerülhetetlen a szlovák állam felelőssége, mivel a tragédiához Tamás Anikó magyar állampolgárság miatti zaklatása vezetett. „A mostani tragédia nem szabad, hogy elkerülje a magyar és a nemzetközi közvélemény figyelmét, mert ez is szomorú bizonyítéka annak, hogy milyen helyzetbe kerültek a magyar állampolgárságukat nyíltan vállaló felvidéki magyarok" - hangsúlyozta Lomnici Zoltán. 

Több állampolgárságától megfosztott felvidéki magyar - köztük Tamás Anikó - korábban a szlovák állampolgársági törvény kapcsán a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult, jogi képviseletüket az Emberi Méltóság Tanácsa vállalta. A beadványokat néhány hónapja iktatták Strasbourgban, de azok elbírálása várhatóan akár másfél-két évig is eltarthat.

Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke Tamás Anikó halála kapcsán az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: mély gyászukban együtt éreznek a családdal. Rámutatott: meggyőződésük, hogy Ilonka néni lányának idő előtti halála összefüggésben van a családot ért azon meghurcoltatással, amelyet a magyar állampolgárságát nyíltan felvállaló  minden felvidéki magyarnak el kell szenvednie.

Fehér Judit, a szertartás helyszínének és időpontjának elhallgatását kérve azt mondta az MTI-nek: a temetésre szűk családi körben kerül sor. Ennek kapcsán hozzátette: a család mély gyászára való tekintettel a sajtó távolmaradását és ezzel kapcsolatos megértését kérik.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X