Távozott a 888.hu-tól a portál karlendítő erdélyi munkatársa


-A A+

Felmondott csütörtökön a 888.hu portál erdélyi származású munkatársa, Oláh Gellért, miután a zsurpubi.hu nyilvánosságra hozott róla egy felvételt, amelyen náci karlendítésnek tűnő mozdulatot tesz.

A kampányvideó a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas egyik rendezvényén készült. Oláh Gellért a Facebook-olalán közölte: a mozdulata „nem az, aminek látszik”, de „felelőssége teljes tudatában” megválik a kormányközeli portáltól.

Oláh Gellért a Kovászna megyei Lécfalván született, Kolozsváron végezte egyetemi a tanulmányait. Egyik szervezője volt 2015-ben a kolozsvári zsidó kulturális hétnek a Kolozsvár 2015 Európai Ifjúsági Fővárosa szervezőcsapatának tagjaként.

 

A sajtóba a rövid életű kolozsvaros.ro egyik alapítójaként kóstolt bele. Ez a portál kisebb botrányt kavart egy 2015-ben megjelent írásával, amely szerint a budapesti nemzetpolitikai államtitkárság megerősítette munkatársuknak, hogy RMDSZ és a Fidesz között háttéralku született a romániai demokrácia központok magyarországi finanszírozásának megvonásáról. A hír kacsa volt, a kínos cikket törölniük kellett.

A történtek ellenére Oláh Gellértet 2016-ban tárt karokkal fogadták a Fideszhez közeli 888.hu portálnál, ahol – az internetes bemutatkozása szerint – „leginkább a nemzetközi kapcsolatok, azon belül pedig a Közép-európai régió gazdasági és európai integrációs szintjei” foglalkoztatták.

A magyarországi médiában a 888.hu „megmondóembereként” emlegetik. Ez utalás arra, hogy a migránsokról vagy a magyarországi ellenzékről közölt írásainak gyakran már-már Bayer Zsolt-i szintű uszító hangneme és üzenete volt. A világnézetét jól illusztrálja A kerítésmászó migránsnak most az egyszer jól jött a tudása című anyag arról a bevándorlóról, akit hősként ünnepeltek Párizsban, mert megmentette egy gyermek életét.








EZT OLVASTA MÁR?

X